Félmilliárdot osztanak ki roma ösztöndíjra

Az idén még kifizetik a roma ösztöndíjakat, azonban a következő tanévre már nincs pénze a Magyarországi Cigányokért Közalapítványnak (Macika) – tudta meg a Roma Sajtóközpont (RSK). A minisztérium pénteken egyeztet a közalapítvánnyal.

MNO
2010. 02. 11. 19:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megérkezett a Szociális és Munkaügyi Minisztérium jóváhagyása, így ha megjön tőlük a pénz, azonnal postázza a roma ösztöndíjakat a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány – közölte a szervezet elnöke. Solymosi Imre elmondta, hogy több mint félmilliárd forintot osztanak szét tizennégyezer diák között. Többségük általános iskolába vagy olyan középiskolába jár, amely érettségit, illetve szakmát ad. Az ösztöndíjasok kisebb hányada egyetemi, főiskolai hallgató idehaza vagy külföldön. „Nincs több pénz, ezért idén már nem tudjuk kiírni a tanulmányi ösztöndíjpályázatot, és csak reménykedünk abban, hogy a választások után megalakuló új kormány számára fontos lesz, hogy segítse a roma diákokat” – közölte a Roma Sajtóközponttal Solymosi Imre, a Macika elnöke.

Az idei költségvetésben a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány több mint 300 millió forinttal szerepel, amelyet tanulmányi ösztöndíjakra költhetnek. Emellett a tárca a roma integráció évtizede keretéből 60 millió forintot akar átutalni a roma kulturális és az intervenciós alap számára. A minisztérium szakemberei pénteken tovább egyeztetnek a közalapítvánnyal – közölte az RSK.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.