Felszívódott érettségi adatok: a diákokat nem éri hátrány

A leadott érettségi jelentkezések érvényesek, egyetlen diákot sem érhet hátrány az érettségi adatok eltűnése miatt – mondta Bakonyi László, az Oktatási Hivatal (OH) elnöke hétfő reggel a köztévében.

MNO
2010. 02. 08. 8:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az OH vezetője hangsúlyozta: a diákoknak, szülőknek nincs teendőjük, az iskoláknak kell ismét elküldeniük az adatokat. Bakonyi László azt nem tudta megmondani, hány gyereket érint az érettségi adatok csütörtöki eltűnése. Az informatikai hiba vegyesen jelentkezhetett szakközépiskoláknál és gimnáziumoknál egyaránt országszerte. Ezért minden intézményt értesítettek a történtekről. Megjegyezte: a szerdai és pénteki adatok beküldésekor nem észleltek hibát.

Bakonyi László szerint elképzelhető, hogy egyszerű informatikai hiba történt, de az is lehetséges, hogy az előzetes tervezésnél történt hiba. Ezt egyelőre nem tudni, ezért kérte, vizsgálják ki a történteket. Az adatok rögzítéséhez a szoftvert 2005 óta használják, azóta folyamatosan fejlesztik. Hátrány diákot nem érinthet, az érettségi jelentkezés a leadástól érvényes. Azoknak jelent mindez többletmunkát, akik az adatokat rögzítik.

Elmondta: az OH vizsgálatának eredményei péntekre várhatóak. Az elsődleges információk szerint a számítógép operációs rendszerével volt gond.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.