A férfi 2008-tól 2010. januárig kiszolgáltatott embereknek nyújtott különböző összegű kölcsönt azzal, hogy annak kétszeresét kell visszafizetni a következő hónapban – mondta a rendőrkapitány. A január 12-én indított nyomozás során a rendőrség tizenegy sértettet kutatott fel, de folyamatosan jelentkeznek további érintettek. A sértettek száma Tolna és Baranya megyében elérheti a több százat – közölte Szijártó István.
Az uzsora-bűncselekmény mellett minősített zsarolással gyanúsított 44 éves H. Ferenc jellemzően 10-60 ezer forintot kölcsönzött. Feltétel volt az is, hogy a következő hónapban a meg nem fizetett rész szintén a kétszeresére emelkedett. Az általában segélyből élő családok így több százezer forintot törlesztettek az évek alatt – ismertette a rendőrkapitány, aki szerint a kárérték jelenleg nem megbecsülhető.
Gábor Zoltán, a kapitányság nyomozó alosztályának vezetője arról számolt be: a házaspár az adósok és gyerekeik megölésével, házának felgyújtásával fenyegetőzött, és nem egyszer bántalmaztak gyerekeket. Előfordult, hogy egy család több száz kilométerre menekült Dombóvárról, mert nem bírta az állandó rettegést.
A rendőr főhadnagy elmondta: a Bazsa becenevű férfi a kiszolgáltatott emberekkel elhitette, hogy nincs értelme feljelentést tenni, mert jó rendőrségi és ügyészségi kapcsolatai vannak. A szintén zsarolással gyanúsított asszony és egy harmadik, a bűnüggyel részben összefüggésbe hozható férfi őrizetben van, a szökésben lévő H. Ferenc ellen országos körözést adtak ki.
Szijártó István hangsúlyozta: a sértettek folyamatos rendőri védelem alatt állnak. Jogi segítséget nyújt az uzsora-bűncselekmény áldozatainak a Fehér Gyűrű Közhasznú Alapítvány, a helyi önkormányzattól pedig munkalehetőségre számíthatnak. Nyírő Árpád, a Tolna Megyei Igazságügyi Hivatal osztályvezetője közölte: a sértettek kárenyhítésért fordulhatnak a hivatalhoz, eddig hét család élt a lehetőséggel. A családok a 85 527 forintos alapösszegnek legfeljebb a tizenötszörösét kaphatják meg.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.