Halálos vége lehet az „engedetlenségnek”: túszejtés a kórházban

Mintegy negyven rendőrt vezényeltek a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház baleseti sebészetére kedden este 7 órakor, ugyanis az egyik beteg túszul ejtett egy másikat, mondván: amennyiben nem engedik haza azonnal, halálos vége lehet az orvosok „engedetlenségének” – tájékoztatta portálunkat Csiba Gábor, az intézmény főigazgató főorvosa.

Tolcsvai L. László
2010. 02. 09. 20:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A középkorú túszejtő súlyos mellkasi sérüléseket szerzett favágás közben két nappal ezelőtt, ezért került a kórház baleseti intenzív osztályára vasárnap. Csiba Gábor elmondta, úgynevezett delíriumos állapot lépett fel nála kedd estére, ami alkoholos elvonási tüneteket okozott, s ez vezetett az önuralom elvesztéséhez. A főigazgató közölte: egyértelműen a szesz hiánya miatt vesztette el józan ítélőképességét a férfi, s ebben az állapotban döntött úgy, hogy egy másik beteggel együtt bezárkózik az elkülönítőbe, s követelésének ily módon ad hangot.

A magatehetetlen túsz karjából kihúzta infúzióját, megfélemlítette, ezzel pedig halálos veszélyt okozhatott volna az ártatlan férfinak – tette hozzá Csiba. Időközben a hazakívánkozó ember lepedőkből hosszú fonatot készített, ennek segítségével le szeretett volna kúszni a harmadik emeleti intenzív osztályról. A riasztott rendőrök kiérkezéséig egyébként tört – zúzott, jelentős kár keletkezett az osztályon. Az orvosok az ápolószemélyzet segítségével sem tudták megfékezni az alkoholista férfit, csak rendőri segítséggel gátolhatták meg a túszejtőt ámokfutásában.

A főigazgató állítja: számos esetben vesztik el önuralmukat a betegek kórházi kezelésük ideje alatt, ehhez hasonló azonban talán még nem fordult elő egyik kórházban sem Magyarországon. A kiérkező rendőrök tárgyalni próbáltak, de először nem értek el eredményt, majd csaknem egyórás rábeszélés és szelíd erőszak eredményeképpen este 8 órára ártalmatlanná tették a fékeveszett favágót. A főigazgató megjegyezte: a túszejtőt – lecsillapítása után – benyugtatózták, s kikötötték ágyához, miközben a súlyos állapotú, személyi szabadságától megfosztott beteg állapotát szintén stabilizálták. Az eset következményeiről egyelőre a rendőrség nem nyilatkozott, vélhetően szerdán reggel közleményt adnak ki az üggyel kapcsolatban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.