A pápai katonai repülőtéren szerda éjszaka landolt az a C17-es repülőgép, mely a Haitin tevékenykedő, héttagú egészségügyi mentőcsapatot szállította haza Magyarországra. A mentőcsapat január 24. és 31. között nyújtott segítséget az arra rászorulóknak a katasztrófa sújtotta területen. A csoport az előzetes terveknek megfelelően mintegy háromezer embert részesített orvosi ellátásban, elsősegélyben. Munkájuk során atrocitás nem érte az orvosokat, segítségüket pozitívan értékelték – olvasható a közleményben. A repülőtéren a csapatot Tatár Attila tűzoltó altábornagy, katasztrófavédelmi főigazgató fogadta. A magyar kormány által küldött mentőcsapat január 22-én indult útnak, hogy segítséget nyújtson a földrengés sújtotta térségben. A mentőegység orvosi felszereléseket, gyógyszereket vitt magával.
Tatár Attila, az OKF főigazgatója a mentőcsapat elindulása előtt az MTI-nek nyilatkozva azt hangsúlyozta: a magyar katasztrófavédelemnek nagy a tapasztalata a nemzetközi segítségnyújtásban, a most kiküldött csapat tagjai is több, hasonló katasztrófa által sújtott térségben nyújtottak már segítséget. Haitin január 12-én rázta meg 7-es erősségű földrengés a fővárost és környékét, azt később egy újabb, 6,1-es erejű földrengés követte. Jean-Max Bellerive miniszterelnök szerdai bejelentése szerint a katasztrófa kétszázezer halálos áldozatot követelt. A térségbe Magyarországról a Baptista Szeretetszolgálat, a Magyar Református Szeretetszolgálat, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma, valamint a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége is küldött segítőket.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.