A rendőrség közleményében megerősítette az MTI információját, miszerint három új gyanúsítottat hallgattak ki, továbbá különböző kommunikációs szolgáltatásokra vonatkozó szerződések miatt ismét gyanúsítottként hallgatták ki Horváth Évát, Zelenák Tibort és Regőczi Miklóst. A hatodik gyanúsított – M. László – egy kommunikációs cég vezetője. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közlése szerint a gyanúsítotti kihallgatások folyamatban vannak, ezzel párhuzamosan házkutatásokat tartanak.
A rendőrség közleményben tudatta: szerdán hat emberrel közölt újabb gyanúsítást a gazdaságvédelmi főosztály a BKV Zrt.-vel kapcsolatos büntetőeljárás során.
„Az eljárás adatai szerint R. Miklós megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy mint a BKV egykori értékesítési és kommunikációs vezérigazgató-helyettese, Z. Tibor mint a BKV egykori főosztályvezetője a társaság veszteséges működése ellenére a vagyonkezelési kötelezettségük megszegésével a BKV nevében szükségtelen és indokolatlan kommunikációs szolgáltatások igénybevételére vonatkozó vállalkozói és megbízási szerződéseket kötöttek, illetve igazoltak különböző teljesítéseket” – tartalmazza a közlemény. Regőczi Miklóst hűtlen kezelés bűntett, Zelenák Tibort bűnsegédként elkövetett hűtlen kezelés bűntett miatt hallgatták ki a nyomozók, akik szerint a volt kommunikációs vezérigazgató-helyettes 12 cég vonatkozásában mintegy 81 millió forint, Zelenák Tibor pedig 6 cég vonatkozásában több mint 30 millió forint vagyoni hátrányt okozott a közlekedési társaságnak.
A nyomozók Horváth Évát is gyanúsítottként hallgatták ki ismét, felbujtóként elkövetett hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt. A rendőrségi közlemény szerint „a nő szándékosan rábírta a BKV vagyonkezelési kötelezettséggel rendelkező vezetőit, hogy kötelességüket megszegve a társaság veszteséges működésével össze nem egyeztethető, szükségtelen és indokolatlan szolgáltatások igénybevételére vonatkozó szerződéseket kössenek”. A rendőrök szerint a gyanúsított 12 cég vonatkozásában mintegy 81 millió forint vagyoni hátrányt okozott a BKV-nak.
Szerda délelőtt a BKV-val kapcsolatos nyomozás során M. Lászlót is gyanúsítottként hallgatták ki bűnsegédként elkövetett hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt. A férfi egy kommunikációs betéti társaság vezetőjeként szándékosan segítséget nyújtott a BKV vezetőinek vagyonkezelési kötelezettségük megszegésében, ezzel mintegy 27 millió forint vagyoni hátrányt okozva a közlekedési társaságnak – tartalmazza a rendőrség közleménye.
A közleményből kiderül az is, hogy Tóthfalusi Györgyöt felbujtóként elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsítják. A rendőrség közlése szerint „a BKV igazgatóságának egykori elnökeként a társaság veszteséges működése ellenére a BKV vagyonkezelési kötelezettséggel rendelkező vezetőit szándékosan rábírta arra, hogy megszegjék kötelezettségüket”. A nyomozók jelenleg is házkutatást hajtanak végre a férfi városházán lévő irodájában.
Ugyancsak gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség Mesterházy Ernőt, aki a a gyanú szerint szintén szándékosan rábírta a BKV vezetőit arra, hogy vagyonkezelési kötelezettségüket megszegve indokolatlan és szükségtelen szolgáltatások igénybevételére vonatkozó szerződések megkötésével kötelezettségüket megszegjék.
Több mint két évig volt az igazgatóság elnöke Tóthfalusi
A Hirado.hu közlése szerint Tóthfalusi György 2007 nyarától 2009 őszéig volt az igazgatóság elnöke. A BKV szerint ez idő alatt sem ő, sem az igazgatóság többi tagja nem írt alá tanácsadói és végkielégítési szerződéseket. Tóthfalusi György, az igazgatóság elnöke az igazgatóság egy másik tagjával írta alá Antal Attila volt vezérigazgató munkaviszonyának megszüntetését, de az sem végkielégítést, sem felmentési időt nem tartalmazott – közölte korábban a cég.
A volt vezérigazgató távozásakor az időarányos prémiumot és a ki nem vett szabadság megváltására szolgáló összeget kapta meg. A Híradó.hu azt írta: korábbi hírek szerint Tóthfalusi írta alá azt a végkielégítési szerződést, amelynek nyomán Futó Sándor igazgatósági elnöki főtanácsadó 30 millió forinttal távozott a közlekedési társaságtól.
Az Atv.hu vasárnap számolt be arról, hogy Antal Attila, a BKV korábbi vezérigazgatója és Balogh Zsolt korábbi megbízott vezérigazgató nemcsak Hagyó Miklósra, hanem Tóthfalusi Györgyre, a BKV igazgatótanácsának szabad demokrata elnökére is terhelő vallomást tett.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.