Hiába a köztársasági elnök tiltakozása, elfogadták az új Ptké.-t

Az új polgári törvénykönyv (Ptk.) két könyve léphet hatályba május elsején, mivel az Országgyűlés hétfőn változatlan formában ismét elfogadta a Ptk. hatálybalépéséről szóló jogszabályt.• Navracsics: A választások hozhatják el a gyarapodás korszakát + Képek

MNO
2010. 02. 15. 18:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Országgyűlés 180 igen, 161 nem szavazattal és három tartózkodás mellett fogadta el a Sólyom László köztársasági elnök által, az Országgyűlésnek megfontolásra visszaküldött, a polgári törvénykönyv hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló törvényt (Ptké.).

Avarkeszi Dezső, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára a záróvitában elmondta: a köztársasági elnök a visszaküldött törvényekkel kapcsolatos kifogásaival nem értenek egyet, ezért változatlan formában javasolják elfogadni. Közölte: álláspontjuk szerint a Ptk. átfogó áttekintése a törvényjavaslat benyújtása és elfogadása közötti másfél évben megtörtént, és újból sor került rá akkor, amikor az államfő nem hirdette ki a törvényt, hanem megfontolásra visszaküldte azt az Országgyűlésnek. Hozzátette: az 1200 paragrafusból mintegy 100 lép hatályba május 1-jén. Hangsúlyozta: bár a felkészülési idő számításakor a törvény kihirdetésének időpontját kell figyelembe venni, de nem tekinthetnek el attól, hogy az új, vagy megváltozott intézkedések a bíróságok, az ügyészségek, közjegyzők előtt jó részt ismertek, ezért nem szükséges hosszú felkészülési idő.

A fideszes Répássy Róbert jelezte, az Alkotmánybírósághoz fordulnak, hogy a testület vizsgálja meg: elegendő-e a május 1-jéig tartó felkészülési idő.

A KDNP-s Salamon Lászlóval egyetértve azt mondta: a kormánypárt nem a Fidesszel vitatkozik, hanem az egész jogásztársadalommal. Répássy Róbert utalt arra, hogy Sólyom László is azt kérte, hajtsák végre a Ptk. átfogó felülvizsgálatát és legkorábban jövő év elején léptessék hatályba az új polgári jogi szabályokat. A fideszes politikus szerint a Ptk. hatályba lépése előtt legalább egy év felkészülési időre lenne szükség.

A szocialista Szép Béla erre úgy reagált, hogy az ellenzéki politikusok elferdítik a valóságot. Utalt arra, hogy az államfőnek nem voltak alkotmányos aggályai a jogszabállyal kapcsolatban.

A polgári törvénykönyvnek 2010. május elsején lép életbe az első könyve, az alapelvek, valamint a második könyve, a személyekre, a gondnokságra, a cselekvőképességre, az alapítványokra és a személyiségi jogokra vonatkozó szabályok. A kódex többi része 2011. január 1-jétől lesz hatályos, de van olyan rendelkezés is, amely 2015-től.

A hétfőn elfogadott életbeléptetésről és végrehajtásról szóló törvény több tucatnyi más jogszabályt módosít, a fokozatosan életbe lépő polgári törvénykönyvhöz igazít. Így például számos ponton változnak a polgári perrendtartás szabályai, de változik a büntető törvénykönyv és a büntető eljárás is.

Módosulnak a köztisztviselőkről, közjegyzőkről, magzati életről, ügyvédekről szóló törvények, változnak egyes bírósági hatáskörök, a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról, a természet védelméről szóló törvények, csakúgy, mint a szerzői joggal, iparjogvédelemmel, örökbefogadással, szülői felügyelettel, kárfelelősséggel vagy örökléssel kapcsolatos szabályok.

A parlament hétfőn újból szavazott a Ptk.-val összefüggő, szintén megfontolásra visszaküldött négy további jogszabályról is. Ezek egyikében, az egyes pénzügyi tárgyú törvényeknek az új polgári törvénykönyvvel összefüggő módosításáról szóló jogszabályban történt változás. A zárószavazás előtt a képviselők szocialista módosító indítványokat fogadtak el, ezek elhalasztják az elektronikus közbeszerzés bevezetését – az erről szóló rendelkezést hatályon kívül helyezték –, illetve a közbeszerzési eljárásokban lehetőség lesz átláthatósági megállapodást kötni, létrejön az átláthatósági biztosi poszt.

Az Országgyűlés változatlan formában hagyta jóvá a nagykorú személy döntéshozatalának és jognyilatkozata megtételének segítéséhez kapcsolódó polgári nemperes eljárásokról szóló; a gondnokoltak és gondnokaik, a támogatott személyek és támogatóik, valamint az előzetes jognyilatkozatok nyilvántartásáról szóló; az alapítványok elektronikus nyilvántartásáról, valamint a nyilvántartásból történő adatszolgáltatásról szóló törvényt.

Sólyom László köztársasági elnök december 22-én nem írta alá a Ptké.-t, és megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek. Az államfő további négy, a Ptk.-val összefüggő jogszabályt sem írt alá. Az államfő egyrészt általában nem értett egyet azzal, hogy a törvényhozó hatályba léptessen egy olyan Ptk.-t, amely átgondolatlansága és ellentmondásai miatt nem alkalmas a mindennapi életben való alkalmazásra. Másrészt aggályosnak tartotta a lépcsőzetes hatályba léptetést is, mert így a jogalkalmazóknak néhány hónapon belül kétszer is igen terjedelmes jogszabályváltozásra kellene felkészülnie.

Az új polgári törvénykönyvet november 9-én fogadta el másodszor – változtatásokkal – a parlament, miután Sólyom László azt is visszaküldte megfontolásra. Az öt visszaküldött, hétfőn az Országgyűlésben újból elfogadott törvényt az államfőnek a jogszabályok értelmében alá kell írnia.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.