Hivatali visszaéléssel is gyanúsítják a volt rendőrkapitányt

Hatrendbeli hivatali visszaélés bűntette és egyrendbeli hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Budapesti Nyomozó Ügyészség a volt VIII. kerületi rendőrkapitányt kedden – közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

MNO
2010. 02. 09. 14:54
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Skoda Gabriella közleményében azt írta, a megalapozott gyanú szerint P. Ferenc a budapesti VIII. kerületi rendőrkapitányság vezetőjeként 2009. március és július között, hivatali helyzetével visszaélve, ismerőseinek többször jogtalan előnyt biztosított: a rendőrkapitányság által kiszabott szabálysértési bírságokat saját hatáskörben felülbírálta, és az eredetinél jóval enyhébb büntetést, figyelmeztetést szabott ki.

Ugyancsak a gyanú szerint egy esetben a volt kerületi rendőrkapitány hivatali helyzetével visszaélve jogosulatlanul ellenőriztette le egy ismerőse által eladott gépkocsi adatait a gépjármű-nyilvántartásban, egy esetben pedig – ugyancsak hivatali helyzetével visszaélve – jogosulatlanul szüntette meg egyik beosztottja hozzátartozójának őrizetbe vételét. A szóvivő tájékoztatása szerint a gyanúsított a kihallgatása során nem tett vallomást és panasszal élt a gyanúsítás ellen.

Az MTI három héttel ezelőtt számolt be arról, hogy Budapest rendőrfőkapitányának javaslatára az országos rendőrfőkapitány indoklás nélkül visszavonta két kerületi rendőrkapitány vezetői megbízását. A rendőrségi közlés szerint Hangyási Sándor II. kerületi és Práger Ferenc VIII. kerületi rendőrkapitány kérte nyugállományba helyezését. Még aznap, január 20-án hivatali visszaélés gyanúja miatt házkutatást tartott a Budapesti Nyomozó Ügyészség a VIII. kerületi rendőrkapitányságon, másnap a II. kerületi rendőrkapitányságon sikkasztás gyanúja miatt.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.