Így nem kell a pénz a Roma Oktatási Alapnak

A Roma Oktatási Alap (ROA) úgy határozott, hogy a jelenlegi feltételek mellett nem kívánja elfogadni a részére múlt év novemberében megszavazott kormánytámogatást – áll a szervezet közleményében.

MNO
2010. 02. 17. 19:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Roma Oktatási Alap (REF) a Roma Integráció Évtizede Program keretében 2005-ben alakult meg. A REF küldetése és végső célkítűzése – az oktatás területén elért eredmények tekintetében a romák és nem romák közötti szakadék felszámolása. A cél elérésének érdekében a szervezet olyan stratégiákat és programokat támogat, amelyek a romák számára minőségi oktatást biztosítanak, illetve az oktatási rendszerek deszegregációját valósítják meg.


A legutóbbi egyeztető tárgyalasok során vált nyilvánvalóvá, hogy a ROA csak a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány (MACIKA) költségvetésének jelentős csökkentése árán juthatna hozzá a Szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatásához – ismerteti a döntés okát a ROA.

Az alapítvány már a tárgyalások kezdeti szakaszában kijelentette, hogy a MACIKA forráscsökkentése esetén nem kíván támogatáshoz jutni, hiszen a ROA úgy gondolja, a MACIKA szakmai munkája mindenképpen támogatandó. A Roma Oktatási Alap semmiképpen nem szeretne versenyezni a MACIKÁ-val, mint inkább együttműködni, ahogyan jelenleg is kiegészítő tevékenységet végzez, hiszen mindkét alapítvány a romák oktatásának javításáért tevékenykedik. A két alapítvány ezáltal együtt képes arra, hogy maximális számú roma diákot érjen el, ösztöndíprogramjain keresztül támogassa őket.

A Roma Oktatás Alap úgy gondolja, hogy ezekkel a feltételekkel nem fogadhatja el a részére megszavazott támogatást – áll az MNO-hoz eljuttatott közleményben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.