Itt az idő! – Új szakaszba lép a választási felkészülés + Képek

Új szakaszba lép hétfőtől a Fidesz–KDNP választási felkészülése: a pártszövetség politikusai, országgyűlési képviselőjelöltjei és szakértői országjárásba kezdenek, az önkéntesek pedig – a jelöltekkel együtt – közterületi helyszínekre települnek ki és „ott folytatják a párbeszédet a választópolgárokkal”.• Orbán felháborodott: nem szabad megbénítani egy várost

MNO
2010. 02. 24. 10:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nyitrai Zsolt, a Fidesz operatív igazgatója szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján arról is beszámolt, hogy „Itt az idő!” címmel, 4,2 millió példányban, darabonként 9 forintért tájékoztató kiadványt készítettek, amelyben a „Gyurcsány-kormány negatív tetteit” vetik össze a Fidesz vállalásaival.


Hozzátette, első körben a posta juttatja el ezeket a kiadványokat a választókhoz, illetve az önkéntesek adják az emberek kezébe a közterületi kitelepülésekkor. A tájékoztató füzet teljes költségvetése – kézbesítéssel együtt – 55 millió forint, amelyet a támogatóktól beérkezett adományokból finanszíroztak meg. Nyitrai Zsolt a belvárosi Ferenciek terén, egy Fidesz–KDNP-s választási stand előtt tartott tájékoztatóján kifejtette: kapcsolatban állnak több nemzetközi kampányszakértővel, és az Obama-, a Merkel-, valamint a Sarkozy-stáb emberei is felhívták a figyelmüket, hogy a választási felkészülésben, kampányban nagyon fontosak a hirdetések, a plakátok, a legfontosabb azonban a választókkal folytatott közvetlen párbeszéd.


A Fidesz–KDNP is erre építi választási felkészülését, majd a későbbiekben a kampányát – hangsúlyozta. Az országjárással kapcsolatban Nyitrai Zsolt elmondta: március 1-je és április 11-e között több mint ezer eseményük lesz, döntően gyűlések, lakossági fórumok. A politikus megjegyezte, hogy mindemellett az ajánlószelvények gyűjtése is folytatódik.

 


(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.