A Fidesz helyettes szóvivője az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta: megértik, hogy az MSZP-nek kínos a saját képviselőjelöltjeivel foglalkoznia. „Hiszen az MSZP-nek egyre kevesebb olyan politikusa van, aki nem került vagy kerül rövidesen a bűnüldöző szervek látókörébe, például Gyurcsány Ferenc, Veres János, a bábolnai földügyletekbe belebukott Horváth Klára, Molnár Gyula, a már meggyanúsított Hatvani Csaba és a listáról már levett, de a mentelmi jog által még védett Hagyó Miklós” – olvasható a közleményben.
A Fidesz helyettes szóvivője úgy fogalmazott: „a Zuschlagok, Hunvaldok és Gyurcsányok pártja jobb, ha kevesebbet hazudozik, jóval kisebb hangerővel”.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.