Jövőbe látó szocialisták: tudták, Hagyónak már nem kell plakát

„Előrelátók” voltak a fővárosi szocialisták, hiszen nem költöttek pénzt arra, hogy kiragasszák a XII. kerületben induló Hagyó Miklós óriásplakátjait. A 176 egyéni jelölt közül csak a bukott fővárosi „erős ember” arcmása nem került ki a Hegyvidék utcáira a már több mint két hete elindult plakátolási akcióban.• Elengedték Hagyó kezét a fővárosi szocik + Képek • Hagyónak el kell döntenie: magától megy, vagy küldik

Pálffy Lajos
2010. 02. 01. 14:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sokak számára korainak tűnő plakátkampányt indított az MSZP országszerte, már több mint két hete. A nem sok fantáziáról árulkodó óriásplakátokon feltűnnek a párt egyéni képviselőjelöltjei rövid szlogenek kíséretében. A poszterek ellepték az egész országot, de a XII. kerület valahogy kimaradt a szórásból. Feltűnt ez az Indexnek is még a múlt héten, a furcsaságot a portál munkatársának azzal magyarázták szocialista forrásai, hogy a Pokorni Zoltánnal szemben induló Hagyónak semmi esélye sincs, ezért nem is költenek ilyen akciókra fölöslegesen pénzeket a XII. kerületben.

Antal Attila feltételezett terhelő vallomása és az azóta történtek némileg más fényben tüntetik fel a szocialisták döntését. Különös, hogy ez a szervezéssel, nyomdai munkálatokkal és kihelyezéssel együtt többhetes folyamat már eleve úgy indult útjára, hogy Hagyó Miklós, a párt egyik legismertebb, bár mostanság nem éppen a legnépszerűbb politikusa eleve kimarad belőle. A fővárosi szocialisták között feszülő konfliktusok, pozícióharcok fényében még azt sem lehet tudni, hogy közölték-e Hagyóval a döntést. Bár mint XII. kerületi lakosnak és az ottani MSZP alapszervezet elnökének fel kellett, hogy tűnjön: neki valahogy nem plakátoltak szűkebb pátriájában.

Még az is kérdéses, hogy elkészültek-e Hagyó fényképével az óriásplakátok, vagy egyáltalán ott volt-e a fotózáson. Kérdéseinkkel – mivel Hagyó még a párt számára is elérhetetlen – a fővárosi és a XII. kerületi MSZP-t kerestük, de az illetékesek itt is elérhetetlenek voltak, érdemi válaszokat nem kaptunk. Csak annyit közöltek, hogy Hagyó Miklós sem válaszolt még, az ügy végére még nem tettek pontot. A Hagyó plakátjairól ismeretlen fórumon, hetekkel ezelőtt meghozott döntés ennek mindenesetre igencsak ellentmond.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.