Juttatásukért tüntettek az egészségügyiek Nyíregyházán

Elmaradt keresetkiegészítésükért, valamint az egészségügy szektorsemleges finanszírozásáért demonstrált a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egészségügyi Nonprofit Zrt. mintegy kétszáz dolgozója pénteken Nyíregyházán.

MNO
2010. 02. 05. 16:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A megyei önkormányzat fenntartásában működő intézmény dolgozói azt sérelmezik, hogy nem kapták meg a kétszer 49 ezer forintos juttatást, mivel – a kormány döntése értelmében – ez csak a közfinanszírozott feladatokat ellátó költségvetési szerveknél dolgozó munkavállalókat illeti meg.

Kántor Katalin, a tüntetést szervező Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) helyi csúcstitkára az MTI-nek elmondta, hogy a holdinggá történő átszervezés miatt a dolgozók ugyan kikerültek a közintézményi finanszírozás alól, ettől függetlenül azonban ugyanazt a munkát végzik el, amit a közalkalmazottak. Igazságtalannak tartjuk, hogy éppen a nem közalkalmazott egészségügyi dolgozók azok, akik nem kapják meg ezt a keresetkiegészítést – tette hozzá.

Cser Ágnes, az EDDSZ elnöke az MTI-nek azt mondta: a kormány tudatosan – jogszabály segítségével – hátrányosan különbözteti meg a pénzkivonások miatt amúgy is drasztikusan átalakulni kényszerült egészségügyi intézményeket. Közlése szerint elfogadhatatlan az is, hogy az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság a kormánnyal folytatott tárgyalásokon nem küzdött az önhibájukon kívül kiszervezett munkavállalókért, ráadásul kihagyták őket a tárgyalásokból.

Seszták Oszkár, a megyei önkormányzat fideszes elnöke a demonstráción elmondta, hogy a térségi helyhatóság az Alkotmánybírósághoz fordult a keresetkiegészítésüket elvesztő kórházi dolgozók érdekében, akiknek kiesett juttatását a holding összességében 200 millió forintos összeggel próbálja kompenzálni.

Az eseményen részt vett Kiss Zoltán, a megyei egészségügyi holding vezérigazgatója és Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke is. Az érdekvédő beszédében hangsúlyozta, hogy a demonstrálók számíthatnak a Liga-dolgozók szolidaritására.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.