Katona megemlékezett volna az ötciklusos képviselőkről

Nem lesz megemlékezés azoknak a képviselőknek a tiszteletére, akiknek ez az ötödik parlamenti ciklusuk, vagyis 20 éve vesznek részt az Országgyűlés munkájában, pedig a házelnök ezt szerette volna – tudta meg az MTI több forrásból hétfőn.

MNO
2010. 02. 15. 16:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MTI információi szerint Katona Béla házelnök már hetekkel ezelőtt felvetette, hogy szervezzen az Országgyűlés egy megemlékezést azoknak a képviselőknek a tiszteletére, akik a tavaszi ülésszakkal az ötödik ciklusukat fejezik be a parlamentben. Ezt azonban a Fidesz nem támogatta, mert szerinte nem szerencsés, hogy a képviselők saját magukat tüntetik ki – erősítették meg ellenzéki politikusok az MTI-nek. Így a megemlékezés helyett végül a 20 éve képviselők emlékplakettet vehetnek majd át.

Jelenleg 25 olyan képviselő van, aki 1990 óta tagja a parlamentnek; közülük Kuncze Gábor (SZDSZ) mind az öt választáson egyéni győzelemmel került a törvényhozásba. A 25-ből hárman minden választáson listáról jutottak be az Országgyűlésbe: Horn Gyula (MSZP), Orbán Viktor (Fidesz) és Béki Gabriella (SZDSZ).A jubiláló politikusok nagyjából egyforma nagyságrendben tartoznak a Fideszhez, az SZDSZ-hez és MSZP-hez: 8-8-7 arányban.

A 20 éve képviselők közül nem mindenki ugyanabban a pártban dolgozik most, mint a kezdetekkor. A legtöbbször, négyszer Salamon László „váltott”: az MDF-ben kezdte, független, majd fideszes politikus lett, 2006-tól pedig a KDNP-frakció tagja. Váltott például az MDF-ből a Fideszbe Kelemen András és Mécs Imre is, utóbbi az SZDSZ-ből igazolt a szocialistákhoz.

Az Országgyűlés vezetése került már hasonló helyzetbe tavaly is: október 22-án akart parlamenti emlékülést tartani egyrészt az 1956-os forradalom, másrészt a harmadik köztársaság 20. évfordulója alkalmából, ennek a köztársasági elnök és a miniszterelnök lett volna a fővédnöke. A Fidesz-KDNP ezt elutasította, így végül a kezdeményezéstől Sólyom László köztársasági elnök elállt.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.