Fidesz-KDNP
Ursula von der Leyen csak a baloldali nagykoalíció támogatásával folytathatja politikáját

A milliárdos szocialista képviselő, Kapolyi László ötmillió forintot kifizetett, további 27,5 millió törlesztésére pedig ígéretet tett azoknak a magánnyomozóknak, akik – politikai megbízásból – adatokat gyűjtöttek Orbán Viktor volt miniszterelnökről, Simicska Lajos egykori APEH-elnökről és Kalmár István volt Posta-vezetőről. Egy Hír Televízió által 2008-ban bemutatott hangfelvételen Kapolyi László többször is utal arra, hogy a megrendelő valójában Keller László, akkori közpénzügyi államtitkár.
Keller László a bíróságon felfüggesztette közszereplői státuszát, nem járult hozzá, hogy a Hír Televízió bemutassa az arcát a tárgyalásról készült felvételeken. Az MSZP-s országgyűlési képviselő hat médium ellen indított személyiségi jogi pert a botrány miatt. A bíróság tanúként hallgatta meg a levadászással megbízott magánnyomozó iroda volt vezetőjét, aki ismét elmondta: Keller állt az ügy mögött, Kapolyit csak azért kellett bevonni, hogy az adatgyűjtés költsége ne közvetlenül a kancelláriát terhelje.
Keller elismerte, hogy 2002 végén találkozott a magánnyomozóval Kapolyi egyik cégének irodájában. De szerinte a tárgyaláson finanszírozásról nem esett szó, a céget sem ő kereste meg, hanem fordítva.
„Tartózkodóan fogadtam ezt a találkozást, ezt a javaslatot, amit odahoztak, ami az ő vállalásuk volt, ott ismertem meg. Azt mondtam, hogy ezt én hazaviszem, megszemlélem, nem is teszek ezzel kapcsolatban semmilyen nyilatkozatot, és majd Kapolyi úron keresztül eljuttatom, hogy mi róla a véleményem” – fogalmazott Keller.
A bíróság tanúként Kapolyi László emberét is meghallgatta, aki negyedikként szintén részt vett az említett találkozón. Ő lényegében Stotz állításait támasztotta alá. A megfigyelt személyekkel kapcsolatban egyébként az adatgyűjtés nem talált semmilyen bűncselekményre utaló nyomot. Kapolyiék így nem fizették ki a cégnek az 55 milliót.
(hírTV)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.