Kezdeményezték a rektor és az ügyvezető letartóztatását

A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektorának és a DHL Freight ügyvezető igazgatójának előzetes letartóztatását kezdeményezi az ügyészség a befolyással üzérkedés ügyében – mondta Ihász Sándor fővárosi főügyész a Magyar Televízió Este című műsorában szerdán. • Egyetemi botrány: indítványozták a rektor és bűntársa letartóztatását

MNO
2010. 02. 17. 20:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mind a két őrizetbe vett személy előzetes letartóztatására indítványt tesznek, amelyről a bíróság csütörtökön dönt – mondta Ihász Sándor. A főügyész arra a kérdésre válaszolva, hogy meg tudja-e erősíteni az MTV azon értesülését, mely szerint az ügy őrizetbe vett másik gyanúsítottja Dejcző László, a DHL Freight ügyvezető igazgatója, azt mondta: „meg tudom erősíteni, bár a nevet nem mondom”. A műsorvezető mondta, úgy tudják, hogy a harmadik gyanúsított egy bizonyos Cs. István, akinek „az ajánlott biztonsági céghez van köze”. A főügyész erre azt válaszolta, hogy „igen, őt nem vették őrizetbe”.

Ihász Sándor elmondta: a rektor 2009 októberében elektronikus levélben vette fel a kapcsolatot a cég németországi vezetőjével, és utána zajlott le köztük a találkozó az egyetemen. „A cég vezetői (...) nem igazán voltak ehhez az eljárási módhoz hozzászokva, és szinte automatikusan a rendőrséghez fordultak” – fogalmazott. Közölte azt is, az ügy felderítéséhez operatív eszközöket is igénybe vettek, vagyis lehallgattak telefonbeszélgetéseket. Ihász Sándor elmondta, adott esetben kivizsgálják majd a rektor által előadott történetszálat is.

Bocskai István, a honvédelmi tárca szóvivője szerdán a TV2 Mokka című műsorában megerősítette azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a rektor azzal kereste meg a céget, hogy a rendőrség kábítószerrel való visszaélés és fegyverkereskedelem miatt nyomoz ellenük, de ő képes az ügyet „pozitív irányba befolyásolni”. Cserébe azt kérte, hogy a céggel szerződésben álló biztonsági szolgálatot cseréljék le egy általa megnevezett cégre.

A DHL nemzetközi szállítmányozási cég nyilatkozata szerint tavaly nyáron valóban megkeresték alkalmazottaikat „bizonyos szolgáltatásokért cserébe” a kedden nyilvánosságra került befolyással való üzérkedés ügyében. A nyomozók kedden tartottak házkutatást a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen, majd kezdeményezték az intézmény rektora, illetve egy másik érintett előzetes letartóztatását.

A DHL szerda este az MTI kérdésére rövid közleményben azt írta: „a DHL Supply Chain megerősíti azt a tényt, hogy alkalmazottait érintő állításokkal keresték meg a céget bizonyos szolgáltatásokért cserébe 2009 augusztusában, és hogy egy, a cégtől független külső személyt a rendőrség ezekkel az állításokkal összefüggésben őrizetbe vett”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.