Kövér: Átverték, lóvá tették saját híveiket is a szocialisták

Békeidőben, demokráciában kell majd háborús pusztítás következményeit az új kormánynak kezelni és rendet teremteni – mondta Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke kedden Pápán, egy lakossági fórumot megelőző sajtótájékoztatón.

MNO
2010. 02. 16. 19:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nemcsak a gazdaság, a közbiztonság, az oktatás, az egészségügy van romokban, hanem a „szó szoros értelmében mindenhol rendet kell tenni – jelentette ki az ellenzéki politikus. Kövér szerint „vissza kell helyezni a normális emberi gondolkodást és a normális erkölcsi érzéket is a jogaiba”. Szerinte ez a legnagyobb kihívás, ami a politikusok lehetőségeit, hatókörét is meghaladja. Kövér szerint igaz az az állítás, hogy a legnagyobb tehetséggel megáldott, legtisztességesebb kormány kiváló programja sem lesz elegendő önmagában a válság kezelésére, ha az emberek nem érzik azt tömegesen, hogy ebben a romeltakarító, újjáépítő munkában nekik részt kell vállalniuk. Ezt az országot ma már pártállásra tekintet nélkül csak mindenkinek az együttműködésével, összefogásával lehet újjáépíteni – vélekedett a Fidesz politikusa.

Kövér szerint az MSZP rútul visszaélt a saját szavazói bizalmával is, ők „jutalomként kapták” az elmúlt nyolc évet. „Átverte, lóvá tette” a híveit is – jegyezte meg. Gyurcsány Ferenc a saját pártját ugyanolyan „mélyre rúgta”, mint az országot – mondta a Fidesz választmányi elnöke. Szerinte ha a hazugságokat tudomásul vették, és az őszödi beszéd után is kitartottak Gyurcsányék mellett az emberek, akkor annak logikus következménye az, hogy ezek a politikusok azt gondolták, bármit megengedhetnek maguknak. Kövér hangsúlyozta: ha a véleményformáló értelmiség falazott ahhoz a csalássorozathoz, amellyel 2006-ban megnyerték a szocialisták a választást, és igyekezett a közgazdászok jelentős része „elkendőzni az egyre fenyegetőbb gazdasági válságot”, akkor ennek szükségszerű konzekvenciája, hogy „a hatalom egy idő után korrumpál”.

Még akkor is elhitték volna, hogy minden következmény nélküli valamennyi tettük, ha egyébként ezerszer tisztességesebbek lettek volna, amiről persze nincs szó – vélekedett az ellenzéki politikus. Új korszakot kell nyitni, s „azért is tartjuk fontosnak az elszámoltatást, a leltárt, s azok politikai, erkölcsi és – ha a feltételek fennállnak – büntetőjogi konzekvenciáinak a levonását, mert világossá és egyértelművé kell tenni, hogy nem maradhat következmények nélkül semmi a politikában sem” – mondta Kövér Pápán.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.