A Világgazdaságnak Kárpáti Zsuzsanna főigazgató nyilatkozott arról, hogy ugyan 2 millió adag beszállítását kérhették volna a gyártó Omninvest Kft.-től, csak 670 ezret hívtak le, ennyire volt igény az elmúlt hónapokban. A kormány 4 millió térítésmentes vakcinát is rendelt a kockázati csoportokba tartozók (krónikus betegek, gyermekek, terhesek, stratégiai ágazatban dolgozók) számbavétele után.
Ebből eddig több mint 3,1 millió fogyott el, valamivel több, mint 800 ezer van raktáron. Ezt akkor szállítja ki az EKI a tisztiorvosi szolgálatoknak, ha elérkezik az újinfluenza-járvány második hulláma. A főigazgató a Világgazdaságnak elmondta azt is, hogy ha igény lesz a térítéses oltóanyagra, úgy további készleteket rendelnek a gyártótól. A napilap közli azt is, hogy a patikák megrendelésére egymilliárd forint értékű vakcinát szállított ki az EKI, ebből 600 millió forint már befolyt, a többi számla kiegyenlítése folyamatban van.
(Világgazdaság, MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.