Mesterházy elismerte a hibákat – Gyurcsányt is bírálta

Felelőssége van az MSZP-nek a Jobbik megerősödésében – mondta Mesterházy Attila szocialista miniszterelnök-jelölt az egyik kereskedelmi televíziónak adott interjújában szerdán.

MNO
2010. 02. 24. 18:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mesterházy Attila – a TV2-nek adott interjújából készült összefoglaló szerint – úgy látja: az MSZP több hibát is elkövetett. Példaként említette, hogy túl gyorsan és kapkodva akarta bevezetni a reformokat és mivel ezek a megszorításokkal egy időben zajlottak, az emberek csak az utóbbit érzékelték. A szocialista politikus az őszödi beszéddel kapcsolatban azt mondta: abban Gyurcsány Ferenc igazságokat mondott, de a helyszín és a forma nem volt helyes.

A Jobbik megerősödésében játszott szocialista felelősségről úgy fogalmazott: nem akar százalékot mondani, de szerinte ez „picit kisebb”, mint a legnagyobb ellenzéki párté ebben az ügyben.

Mesterházy Attila, arra a kérdésre, hogy hány százalékos eredményt tartana bukásnak, azt válaszolta: az MSZP nem fog bukni a választásokon és a párt meglepetést fog okozni. „Sokkal többen vagyunk, mint gondolnák” – tette hozzá a szocialista miniszterelnök-jelölt.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.