„Mesterházy előbb tegyen rendet a baloldalon és a fejében!”

A Fidesz szerint a szocialista miniszterelnök-jelöltnek tisztáznia kellene, kit is akar vitára hívni, videoüzenetében ugyanis Mesterházy Attila szakpolitikusi vitát kezdeményez, míg az MSZP honlapján a videó mellett megjelent szöveg szerint Orbán Viktorral vitázna.

MNO
2010. 02. 17. 16:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője MTI-hez eljuttatott közleményében az MSZP kormányfőjelöltjének szerdai, szakpolitikai vitát kezdeményező bejelentését kommentálva úgy fogalmaz: mielőtt programvitát kezdeményez, Mesterházy Attilának előbb rendet kellene tennie a baloldalon, a pártjában és a fejében. Először is tisztázzák Bokros Lajossal, hogy kettejük közül ki a baloldal jelöltje.

Majd tisztázza azt, hogy kit is akar kihívni: a videón ugyanis szakpolitikusi vitát kezdeményez, míg az MSZP honlapján a videó mellett megjelent szöveg szerint Orbán Viktorral vitázna – mutat rá a helyettes szóvivő. Hozzáteszi: javasolják, hogy Mesterházy Attila gondolja át még egyszer, hogy mit is akar valójában, „és akkor térjünk vissza a dologra”.

Mesterházy Attila szerdán a Facebook közösségi portálon videoüzenetet tett közzé, amelyben nyilvános szakmapolitikai vitát kezdeményezett.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.