Mesterházy miért macerálja az ellenzéki politikusokat?

Párbajképtelennek nevezte a Fidesz országos választmányának elnöke az MSZP-t és Mesterházy Attilát a miniszterelnök-jelölti vitával összefüggésben pénteken Szécsényben.

MNO
2010. 02. 19. 17:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kövér László sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy normális helyzetben az ellenzék miniszterelnök-jelöltje szokta kihívni a regnáló kormányfőt. Most Magyarországon odáig fajultak a viszonyok, hogy az a párt, amelyik nyolc év szisztematikus munkájával tönkretette 12 év eredményét, megpróbálja eljátszani azt a trükköt, hogy magát ellenzéki szerepben tüntesse fel – mondta.

Kövér László abszurdnak nevezte azt a helyzetet, hogy Mesterházy Attila, a kormánypárt „csekély támogatottságú miniszterelnök-jelöltje (...) macerálja az ellenzék politikusait, hogy ugyan már, álljanak ki vitára”.

A Gyaloggalopp című film közismert „egyezzünk ki döntetlenben” epizódjára utalva a lakossági fórumon azt mondta: úgy az MSZP, mint Mesterházy Attila párbajképtelen. Hozzátette: mielőtt azt gondolja Mesterházy Attila, hogy bárkinek is szóba kell állnia vele meg a pártjával, bármiről, ami az országot érinti, bocsánatot kell kérni a 2004. december 5-i (a kettős állampolgárságról tartott) népszavazásért, a 2006-os választási kampány hazugságaiért.

Kövér László bocsánatkérést vár továbbá az MSZP-től és az SZDSZ „még meglévő képviselőitől” a 2006. október 23-i utcai eseményekért. A politikus azt mondta: ezután már csak annyi marad hátra, hogy Mesterházy Attila és Bokros Lajos „egyfajta selejtezőt vívjon azért, hogy eldőljön, ki a baloldal miniszterelnök-jelöltje valójában”. Miután mindez tisztázódik, „utána lehet arról beszélgetni, hogy milyen formában, mikor, hogyan és kiknek a részvételével legyen miniszterelnök-jelölti vita.”

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.