„Mindenki úgy érzi, hogy ezt így nem lehet folytatni”

Orbán Viktor szerint a hektikus, kiszámíthatatlan, megbízhatatlan kormányzati döntések korszaka lejárt, a partnerség korszaka érkezik majd el Magyarországon. • Élőben közvetíti Orbán Viktor beszédét a Hír Televízió pénteken

MNO
2010. 02. 03. 18:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Ezért azt ajánlottam a német befektetőknek, hogy legyenek türelemmel, és legyenek bizalommal, ne vonuljanak ki Magyarországról” – mondta a Fidesz elnöke, aki telefonon nyilatkozott szerdán Frankfurtból az MTI-nek, miután találkozott a Német Gépipari és Építőipari Szövetség (VDMA) elnökségének tagjaival.

Orbán Viktor közölte, azt javasolta a német befektetőknek, ha vannak terveik Közép-Európában, akkor Magyarországot a komoly, esélyes országok közé sorolják. Meg fogják látni, hogy hamarabb, mint bárki gondolná, jelentősen meg fog változni Magyarországon az üzleti és a társadalmi hangulat is, és Magyarország a siker felé indul majd el, – mint mondta – „reményeim szerint már április után”.

Magyarország elveszítette korábbi pozícióját

A Fidesz elnöke a találkozóval összefüggésben kifejtette: a VDMA a legnagyobb német vállalkozói szövetség, amely a legtöbb érdeklődést mutatja Magyarország iránt. Így – mint folytatta – nagyon fontos volt, hogy Magyarország következő néhány évéről, az országban várható változásokról első kézből kaphassanak tájékoztatást. Ezért hívtak meg – jegyezte meg. Beszámolója szerint miután előadást tartott, kérdésekre válaszolt, amelyekből – mint mondta – egyértelmű volt, hogy Magyarország elveszítette azt a korábbi pozícióját, amely a térség legkiválóbb, élen járó országaként elnyert, és most inkább a kétségek, a bizonytalanságok kapnak hangot. Közlése szerint a kérdések, amelyekkel szembesült, elsősorban arra irányultak, hogy folytatódik-e a kiszámíthatatlan gazdaságpolitika Magyarországon, továbbra is az üzleti élettel való konzultáció nélkül születnek-e jelentős gazdasági döntések, továbbra is ilyen kibogozhatatlan marad-e az adórendszer, mint amilyen most, és várható-e például az állami elvonás mértékének csökkentése – ismertette.

Orbán Viktor – mint elmondta – válaszában kifejtette, Magyarországon komoly változások történhetnek, és úgy tűnik, az egész ország elszánt a változásra, mindenki úgy érzi, hogy ezt így nem lehet folytatni, „annál rosszabb nem lehet, mint amilyen helyzetben most vagyunk”, ezért a változást mindenki várja. „Az a változás, amit mi kínálunk az országnak, az egyértelműen a gazdasági növekedést, a munkahelyek megvédését és új munkahelyek teremtését célozza” – idézte válaszát. Kiemelte: a németeknek elmondta, ha a Fidesz kormányra kerül, jelentős gazdasági növekedést érnek majd el Magyarországon azzal, hogy tíz év alatt létrehoznak egymillió munkahelyet, jelentősen egyszerűsítik az adórendszert, csökkentik az adóterheket, nagymértékben „visszavágják” a szürkegazdaság méretét – amely az adócsökkentés hatására csökken majd jelentősen –, és visszatérnek az üzleti élettel való partnerség politikájához.

Az üzleti élet megfelelő képviselőivel konzultálnak majd

A következő kormány nem szándékozik jelentős döntéseket, szabályokat hozni anélkül, hogy előtte az üzleti élet megfelelő képviselőivel konzultált volna – hangsúlyozta. Az MTI azon kérdésére, mit ért a Fidesz az alatt, hogy a pártelnök külföldi politikusokkal való megbeszélései jól szolgálják a „hazánk megtépázott nemzetközi tekintélyének helyreállítását”, Orbán Viktor úgy válaszolt: éles ellentét van a magyar politikai vezetők szava és a gazdaságban bekövetkezett tények között, ami lerontotta az ország szavahihetőségét. Ezt kell helyreállítani – mondta. Példaként kifejtette, ha valaki kinyitja az egész világon elérhető, legutolsó országrangsort – amelyet a davosi világgazdasági fórum állított össze –, és megnézi az országok versenyképességi sorrendjét, akkor – mint mondta – azt látja, hogy míg 2002-ben Magyarország a 133 rangsorolt ország közül a 29. helyen volt, addigra most a 64. helyre zuhant vissza. „Tehát mindenki látja, hogy Magyarország elveszítette a versenyképességét, miközben az egymást váltó kormányok az utóbbi nyolc évben egyfolytában a versenyképesség javulásáról beszéltek” – összegezte álláspontját Orbán Viktor.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.