Mit keresett Veres és titkárnője a kaszinóvárosban? + Kép

Makaó egyik bevásárlóutcáján fotózták le decemberben Veres Jánost és titkárságvezetőjét, a korábban az életrajzát kozmetikázó Dobolyi Alexandrát. Az egyébként nős Veres és titkárnője másképpen emlékszik az utazásra, a Dobolyi által az egyik bulvárlapnak előadott történetet mind az MSZP, mind az Európai Szocialista Párt sajtóosztályán cáfolták. Veresnek időközben eszébe jutott, hogy mit is keresett Makaóban.

MNO
2010. 02. 19. 9:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A fényképen az látható, hogy Veres és Dobolyi együtt járták Makaó utcáit, ám hogy pontosan mit csináltak együtt a világ egyik kaszinófővárosában, arról mást mondott a két politikus – írja a Blikk. Az expénzügyminiszter jelenleg a Miniszterelnöki Hivatalban (MeH) dolgozik, ő a keleti kapcsolatokért felelős kormánybiztos, Dobolyi pedig Veres közvetlen beosztottja, ő a titkárságvezető. Az út a Miniszterelnöki Hivatal hivatalos utakat részletező listáján nem szerepel. Az viszont kiderül a listáról: tavaly július óta Veres és Dobolyi 3 különböző alkalommal is járt együtt külföldön.

„Ha a MeH hivatalos utazási listáján nem szerepel, akkor az azt jelenti, hogy nem voltam külföldön” – mondta először a Blikknek Veres János. Arra a kérdésre, hogy magánútra vitte-e beosztottját, a kormánybiztos azt mondta: erre csak személyesen tudna válaszolni, tekintve, hogy telefonon nem tudja megmondani, valódi-e a bulvárlap birtokában lévő fénykép, és hogy valóban ő szerepel-e rajta.


Ehhez képest a Veres titkárságát vezető Dobolyi Alexandra egy egészen más történetet adott elő, ő kimondottan egy hivatalos útról beszélt. Arról, hogy Makaó Kínához való visszacsatolásának 10 éves évfordulóján voltak a kaszinóvárosban. „Én az Európai Szocialista Pártot (PES) képviseltem, mivel elnökségi tag vagyok, Veres János pedig a MSZP-t képviselte, mivel ő ott elnökségi tag. Hivatalos meghívó is érkezett. Az út kétnapos volt, december 17-18-ig tartott. Az egész rendezvényt a Kínai Kommunista Párt szervezte, amire az európai pártcsaládokat is meghívták, így kerültünk mi oda. Lehet, hogy erről semmi sem jelent meg a sajtóban, és az Európai Szocialista Párt sem rakta föl a honlapjára, mivel kizárólag az elnök útjairól számolnak be. Amúgy Veres Jánossal főnök–beosztotti kapcsolatom van, mivel amióta lejárt az európai parlamenti mandátumom, a titkárságvezetője vagyok” – magyarázta a Blikknek az egykori EP-képviselő. Dobolyi arról nem beszélt, hogy a meghívó fél állta-e a milliós költséget, vagy saját zsebből fizették a több mint 250 ezer forintos repülőjegyet és az egyáltalán nem olcsó szállást.

Maga a hivatalos visszacsatolási ünnepségsorozat egyébként december 13-a és 20-a között volt Makaóban. Miután az Európai Szocialista Párt többször is elítélte a kínai vezetést, mert azok nem tisztelik az emberi jogokat, elég meglepő lett volna, ha küldtek volna valakit az ünnepségekre – következtet a bulvárlap. Ezért megkeresték az Európai Szocialista Pártot is az ügyben. Kiderült: senkit sem küldött a PES Makaóba – közölte Bryan Synott, a PES szóvivője. Ugyanezt mondta a lapnak a PES egyik európai parlamenti képviselője is. Megkérdezték az MSZP-t is, hogy ők küldték-e Verest a hivatalos ünnepségre. Az MSZP részéről senki sem járt Makaóban – közölték a Blikk-kel a párt sajtóosztályán.

Veresnek eszébe jutott

A távirati iroda hírfolyamában 15:39-kor jelent meg Veres János közleménye, amiben olvasható, hogy a 2009. őszi budapesti tárgyalások folytatásaként tárgyalt 2009. decemberében Pekingben, a Kínai Kommunista Párt hivatalos meghívottjaként. Itt kaptott meghívást – több más ország képviselőjével együtt – a Makaó visszacsatolásának 10 éves évfordulója alkalmából rendezett ünnepségsorozatra. A nevére szóló hivatalos meghívó tehát nem közvetlenül Makaóra, hanem Pekingbe szólt, utazása pedig egyetlen fillér közpénzt sem érintett. Az eseményről megjelent hivatalos cikk és fotók egyébiránt a China Daily című újságban láthatók, olvashatók – zárul az ex-pémzügyminiszter közleménye. Dobolyi, aki a makaói kiruccanásra a felvétel szerint Veres mellé szegődött, még nem tisztázta, hogyan került a kaszinóvárosba.

(blikk.hu, MNO)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.