Navracsics: Gyurcsány vezeti az MSZP „sötét, gyűlölködő árnyékkampányát” + Videó

A Fidesz frakcióvezetője szerint Gyurcsány Ferenc tudja, hogy az MSZP vereséget fog szenvedni az áprilisi parlamenti választáson, ellenzéki létre készül, és egy romboló ellenzékiségről győzködi pártja tagjait. • Az MSZP nem indít vizsgálatot Gyurcsány újabb beszéde miatt • Gyurcsány: Orbán még a pillanatot is átkozza el! + Videó

MNO
2010. 02. 22. 10:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Navracsics Tibor ezt azután közölte hétfőn Budapesten, hogy a Magyar Nemzet szombaton azt írta: egy csütörtöki zártkörű rendezvényen titokban készített hangfelvétel szerint Gyurcsány azt mondta, a szocialistáknak ellenzékben úgy kell majd politizálniuk, hogy a leendő miniszterelnök „minden hétfő reggel átkozza a pillanatot”, amikor tudatosul benne, kik állnak vele szemben.



Navracsics Tibor szerint az MSZP-nél két kampány látható: egy Mesterházy Attila kormányfőjelölt vezette „látszatkampány” és egy sötét, gyűlölködő, Gyurcsány Ferenc exminiszterelnök által vezetett „árnyékkampány”. Az utóbbi az igazi, hiszen Gyurcsány meghatározó szereplője az MSZP-nek, aki a párt országos listájának negyedik helyéről akár az ellenzék frakcióvezetője is lehet – tette hozzá sajtótájékoztatóján. Úgy látszik tehát – mondta –, ma az MSZP-n belül már nem azon folyik a vita, ki lesz a párt kormányfőjelöltje, hanem azon, ki lesz az ellenzéki frakció vezetője.

Gyurcsány Ferenc nem azon gondolkozik, hogy mit tenne pártja, ha győzne, hanem arra készül, és arra készíti fel az MSZP-t, hogyan kell „kegyetlen, könyörtelen” ellenzékinek lenni – vélekedett Navracsics Tibor. A Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának vezetője úgy véli, a volt miniszterelnök arról győzködi az MSZP tagjait, hogy az ellenzék legfontosabb feladata a kormányzás megakadályozása. „Érdekes módon Gyurcsány Ferenc egyébként igazat szokott mondani zárt ajtók mögött, a nyilvánosság előtt viszont szinte mindig hazudott” – fogalmazott Navracsics Tibor, hangsúlyozva: itt az idő, hogy a volt kormányfő végre a nyilvánosság előtt is színt valljon.

Megjegyezte, itt az idő arra is, hogy az MSZP megszüntesse „gyűlölködő árnyékkampányát”, hogy színt valljon, ki az igazi kampány igazi arca: Mesterházy Attila, a „látszatkampányé” vagy Gyurcsány Ferenc, az „árnyékkampányé”. A fideszes politikus kérdésre azt mondta, csak azt kéri a szocialistáktól, hogy annyira legyenek konstruktívak, amennyire a Fidesz volt. Gyurcsány Ferenc azonban nem ezt a politikát hirdette meg – fűzte hozzá. Arra a kérdésre, elképzelhetőnek tartja-e, hogy az MSZP – ha lesz rá lehetősége – megpróbálja megakadályozni a Fidesz kormányzati struktúrájának kialakítását, Navracsics Tibor úgy válaszolt: Gyurcsány Ferenc mondatából ez következik; az, hogy az MSZP a következő ciklusban, ha ellenzéki frakció lesz, mindent meg fog tenni azért, hogy lebénuljon a magyar politika.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.