Nem érkezett meg Miskolcon 344 ajánlószelvény

Összesen 344 választási értesítőt nem kaptak meg a választópolgárok Miskolcon. A borsodi megyeszékhely önkormányzata visszakéri a ki nem kézbesített ajánlószelvényeket és gondoskodik arról, hogy ezek a küldemények – minél hamarabb – eljussanak a címzettekhez – mondta Veres László, a miskolci önkormányzat szóvivője hétfőn.

MNO
2010. 02. 15. 16:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tomecskó Tamás, a Magyar Posta szóvivője azt mondta, a posta felvette a kapcsolatot az illetékes választási irodával a teendők tisztázásáért. Hozzátette: vizsgálják az esetet, egyebek mellett azt is, hogy postai mulasztás történt-e.

Veres László arról számolt be, hogy a Magyar Posta Kelet-magyarországi Igazgatóságától kapták meg azt a levelet, amelyben a társaság elismeri, nem kézbesítette a már említett 344 választási értesítőt. Hangsúlyozta, szerződéses viszonyban voltak a postával, február 12-ig kellett volna kézbesíteni az ajánlószelvényeket is tartalmazó küldeményeket. Mivel a címzettekhez ezek nem jutottak el, „visszakérik” a postától a 344 választási értesítőt és az önkormányzat intézkedik kézbesítésükről, hogy azokat a választópolgárok minél korábban megkapják – fűzte hozzá.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.