Nézőpont Intézet: több mint 30 százalékkal vezet a Fidesz

Továbbra is több mint 30 százalékkal vezet a szocialistákkal szemben a Fidesz annak ellenére, hogy az elmúlt héten csökkent a legnagyobb ellenzéki párt támogatottsága – szerepel a Nézőpont Intézet legfrissebb elemzésében. A kutatásból az is kiderül, hogy a Fidesznek 1,7 milliós biztos tábora van.

MNO
2010. 02. 17. 12:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Február második hetében szignifikánsan csökkent a Fidesz támogatottsága. Az ellenzéki pártra „most vasárnap” az aktív szavazók (azaz akik két szűrőkérdés alapján is biztosra ígérik részvételüket a következő választáson) 43 százaléka, az MSZP-re 12 százaléka, míg a Jobbikra 9 százaléka voksolna. A korábbi Fidesz-szavazók tehát inkább elbizonytalanodtak, nem pártoltak át más párthoz – olvasható a Nézőpont Intézet elemzésében.

Az aktív, de rejtőzködő vagy bizonytalan szavazók rejtett pártpreferenciáinak felmérésével a politikai táborok lehetséges kiterjedését is vizsgálja az intézet hétről hétre. Szekunder kérdések alapján a Fidesz potenciális tábora az aktív szavazók körében 51 százalék, az MSZP-é 21 százalék, míg a Jobbiké 20 százalék. Ez utóbbi jelentős növekedés az előző heti 14 százalékhoz képest. Az MDF potenciális szavazótábora 6 százalék (a bevallott pártpreferencia csak 2 százalék volt az aktív szavazók között) – szerepel a kutatásban.

Az aktív szavazók körében minimálisan elérhető táborok („kemény mag”) nagysága a Fidesz esetében 34 százalék, az MSZP-nél 10 százalék, a Jobbiknál 7 százalék. Ez 1,7 millió biztos Fidesz-szavazónak feleltethető meg, míg a szocialistáknak 500 ezer, a Jobbiknak 350 ezer megingathatatlan szavazója van – állítja a Nézőpont Intézet.

Az előző heti eredményekhez képest mind a Jobbik, mind az MSZP táborának nőtt az elkötelezettsége, így a hűsége saját pártjához az összes megkérdezett között. Ennek köszönhetően magasabb arányuk választaná második szavazatával is jelenlegi pártját. A Fidesz-szimpatizánsoknak továbbra is a négyötöde (78 százalék) választaná a Fideszt mindkét szavazatával. 15 százalékuk a Jobbikra vagy egyéb pártra szavazna a második vokssal. Ez körülbelül 400 ezer szimpatizánsnak feleltethető meg (közülük nem mindenki vesz részt a szavazáson). A Jobbik-táborban – a növekedés ellenére is – a pártjukhoz második szavazatukkal is hűségesek aránya alacsonyabb: 57 százalék – állapítja meg a felmérés.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.