Nőnapon hirdetnek ítéletet Zsanett-ügyben

Rövid tárgyalás után jövő hétre halasztotta a Fővárosi Bíróság a perbeszédeket E. Zsanett pótmagánvádas eljárásban zajló perében. A halasztást pénteken a nő ügyvédje kérte önmaga betegségére hivatkozva.

MNO
2010. 02. 19. 10:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A pótmagánvádas eljárásban E. Zsanett öt rendőrt vádol azért, mert – állítása szerint – 2007. május 4-én éjjel a fővárosban ketten erőszakot követtek el rajta, három társuk pedig ezt végignézte. A rendőrök következetesen tagadják mindezt, az ellenük korábban emiatt indított eljárást a nyomozó ügyészek részben bűncselekmény, részben bizonyítottság hiányában megszüntették, és hamis vád miatt indítottak újabb eljárást.

Ezt követően élt pótmagánváddal E. Zsanett és jogi képviselője az öt rendőrrel szemben az erőszakos cselekmény miatt. A pénteki tárgyaláson E. Zsanett ügyvédje egészségi állapotára tekintettel kérte, hogy többórásra tervezett perbeszédét később mondhassa el. Ezt ugyan a védők többsége ellenezte, ám a bíróság jövő szerdára halasztotta a perbeszédeket. A bíróság közölte azt is, hogy az elsőfokú ítéletet várhatóan március 8-án hirdeti ki a Zsanett-ügyben.

(mti)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.