Pár év, és eléri a Dráva medre a vasúti síneket + Videó

Évtizedek óta gondot okoz a Mura és a Dráva torkolatánál az, hogy a meder egyre közeledik a nemzetközi vasúti pályához. Őrtilosnál ma már alig 30 méterre van a Dráva medre a sínektől. Uniós forrásból az utolsó pillanatban épül meg az a partvédelmi szakasz, mely megakadályozza azt, hogy a folyó elérje a vasutat. • Közelít a folyó a sínekhez

MNO
2010. 02. 21. 13:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elmúlt 40 évben csaknem egy kilométert közeledett egymáshoz a Mura és a Dráva a két folyó összefolyásánál. Az őrtilosi vasútállomást mindössze 30 méter választja el a torkolattól, a meder 3-4 éven belül elérné a síneket. A vasútvonal köti össze Pécset Béccsel, de arra járnak a horvátországi vonatok is. A szakaszon jelentős a teherszállítás is.

Schubert József, a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság műszaki igazgatóhelyettese elmondta: szerencse, hogy eddig nem voltak komoly nagy vizek, nem jött létre átszakadás a Mura és a Dráva között. Hozzátette ugyanakkor, hogy ez elvileg bármikor előfordulhat, ha egy komolyabb nagy víz levonul a Murán vagy a Dráván.

Imre Lászlóné, a MÁV Zrt. területi kommunikációs vezetője a partvédelmi szakasz építése kapcsán örvendetesnek nevezte a lehetőséget, hogy megvédhetik a pályát a víztől, és ezáltal biztonságosabbá és gyorsabbá válhat a közlekedés. A horvátokkal közös beruházás 640 millió forintba kerül, és várhatóan 2011 végére készül el. 2013-ig a térségben a tervek szerint 18,5 milliárd forintot költenek árvízvédelemre, kárrendezésre, szennyvízelvezetésre és partfalépítésre – szintén uniós forrásból.

(hírTV)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.