Polyák Gábort jelölte Sólyom és Bajnai az ORTT elnöki posztjára

Sólyom László köztársasági elnök és Bajnai Gordon miniszterelnök Polyák Gábort jelöli az Országos Rádió és Televízió Testület elnökének – közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal csütörtökön. Az Országgyűlés jövő hétfőn választhatja meg az új ORTT-elnököt az összes képviselő több mint felének szavazatával. • Utolsó ülésnapját tartja hétfőn az országgyűlés

MNO
2010. 02. 18. 9:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A rádiózásról és a televíziózásról szóló törvény előírása szerint az elnöki tisztségre a köztársasági elnök és a miniszterelnök közösen tesz javaslatot az Országgyűlésnek. Polyák Gábor – a KEH honlapján olvasható szakmai életrajza szerint – 1977-ben született Siklóson, jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán tanít. Ugyanezen az egyetemen először a bölcsészettudományi kar kommunikációs szakán szerzett diplomát, majd a jogtudományi karon jogász minősítést. 2008 és 2009 között Majtényi László ORTT-elnök tanácsadója volt. Polyák Gábor számos könyvet, tanulmányt publikált a médiaszabályozás, médiapolitika témakörében.

Majtényi László, az ORTT korábbi elnöke 2009. november 30-án távozott hivatalából. A korábbi adatvédelmi biztos október 29-én, egy nappal az országos kereskedelmi rádiós koncessziók odaítélése után mondott le – november 30-i határnappal – a médiahatóság vezetéséről. (Előzőleg a testület nem szavazta meg a pályázókkal kapcsolatos kizárási indítványait.) Majtényi László a rádiós frekvenciapályázat körül kialakult helyzettel indokolta lemondását.

Az ORTT október végén döntött a két országos kereskedelmi műsorszolgáltatási jogosultság odaítéléséről. A kisebbik vételkörzetű, a lakosság 67 százalékát elérő, korábban a Danubius Rádió által használt jogosultságot az Advenio Zrt., a nagyobbik, 81 százalékos lefedettséget biztosító, addig a Sláger Rádió adását továbbító hullámsávot pedig az FM1 konzorcium nyerte el hét évre. Mind a Danubius, mind pedig a Sláger Rádió pert indított a tenderrel kapcsolatos médiahatósági döntés miatt. Az ügy a politikai életben is vihart kavart. Mandur László, az Országgyűlés alelnöke a ciklus utolsó házbizottsági ülése után számolt be arról, hogy jövő hétfőn a képviselők megválaszthatják az ORTT új elnökét.

Polyák vállalná

Vállalja a jelölést és az eddigi egyetemi, tudományos munkájára jellemző szakmaisággal akarja végezni az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöki feladatait Polyák Gábor, aki erről csütörtökön beszélt az MTI-nek. A Pécsi Tudományegyetem Informatikai Kommunikációs és Jogi Tanszékének 33 éves adjunktusa tervei, elképzelései részleteiről a hétfői országgyűlési bizottsági meghallgatása előtt többet nem akart mondani.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.