Postabank-ügy: szándékos pervesztés?

Holnap a Legfelsőbb Bíróságon (LB) kiderülhet, szándékosan vált-e pervesztessé a magyar állam abban a 150 milliárd forintos kártérítési perben, amelyet tíz évvel ezelőtt az Orbán-kormány indított a Postabank könyvvizsgáló cégei ellen. Az egyik alperes a Deloitte Kft. Az ügyet az állam azért nem nyerhette meg, mert Veres János pénzügyminisztersége idején nem volt hajlandó beterjeszteni az előírt bizonyítékokat. A felülvizsgálati kérelemben új eljárást javasolnak. A kártérítési ügyet holnap a Legfelsőbb Bíróságon Salamonné Solymosi Ibolya gazdasági tanácsa tárgyalja.

Magyar Nemzet
2010. 02. 08. 5:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A felperes, vagyis a magyar állam tavaly szeptember 25-én felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Fővárosi Ítélőtábla április 24-i jogerős ítélete ellen. Ebből az ítéletből az derül ki, hogy a Veres János által irányított Pénzügyminisztérium a bíróság felhívása ellenére sem jelentette be bizonyítékait, nem kérte igazságügyi szakértő kirendelését. A tárca veszni hagyta az ügyet.

A Postabank 1997-es csődje után az Orbán-kormány 150 milliárd forintot fordított a betétesek pénzének megmentésére. Az Állami Számvevőszék vizsgálatai is azt mutatták, hogy a legnagyobb lakossági bank nem a szabályoknak megfelelően gazdálkodott – olvasható a hétfői Magyar Nemzetben, melyből további részleteket is megtudhat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.