Steinernek nem csak az aprósütemény az ellensége?

Steiner Pál, az MSZP fővárosi frakcióvezetője szerint nem okozott számára gondot az ajánlószelvények összegyűjtése, a legnagyobb problémája a számtalan aprósütemény elfogyasztása volt, hiszen az ő „korpulens testalkatánál ilyenre már kell vigyázni”. Valaki azonban megfellebbezte a jelölési határozatot.

MNO
2010. 02. 19. 16:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Steiner Pál az ATV Jam című műsorában elmondta, hogy nem okozott gondot az ajánlószelvények összegyűjtése, még élvezte is a gyűjtést, sok helyen kávéval, teával kínálták. A legnagyobb veszélynek azt tartotta, hogy sok aprósüteményt kellett elfogyasztania, hiszen az ő „korpulens testalkatánál ilyenre már vigyázni kell”. Elmondása szerint már napok óta bejelentkezett a Választási Bizottsághoz. „Csak úgy tudom, hogy valaki valamilyen helyen előre rángatott oknál fogva megfellebbezte ezt a határozatot, azt, amikor a Választási Bizottság úgy döntött, hogy én teljesítettem a jelölés feltételeit” – tette hozzá a szocialisták fővárosi frakcióvezetője. Azért nem akart számokat mondani, mert „dicsekvésnek tűnne”.

Annak kapcsán, hogy Élő Norbert lett Hagyó Miklós utódja a fővárosi közgyűlésben, Steiner elmondta, hogy egyhangúan döntöttek a szocialisták Élő jelöléséről, „nem halászhálóval nézték meg, ki is lehetne”. Steiner szerint már bizonyított a tevékenységével, jelenleg is frakcióvezető, önkormányzati frakcióvezető, komoly politikai tisztséggel rendelkezik, korábban volt országgyűlési képviselő, nagyon jó ismeretekkel rendelkező közgazda, gyakorlati tapasztalatai vannak, és egy hihetetlen nagy munkabírású aktív ember, aki a kommunikációban is „tud jeleskedni”.

(ATV)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.