Szilvásy mellett Laborc Sándor is kihallgatásokra jár majd?

Szilvásy György után Laborc Sándort is elérheti a 2008-as megfigyelési ügy. A legfőbb ügyész az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságában jelentette be, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) volt főigazgatójával szemben bűncselekmények elkövetésének gyanúját vetette fel az UD Zrt.-ügy nyomozása. • Visszatérő „vendég”: ismét kihallgatták Szilvásyt• Manipulált NBH-s hangfelvétel

MNO
2010. 02. 17. 16:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Miután akkoriban Laborc Sándor még a hivatásos állomány tagja volt, esetében csak a katonai ügyészség járhat el. Ezért a megfigyelési ügy nyomozását végző Központi Nyomozó Főügyészség továbbította a gyanút megalapozó bizonyítékokat a Budapesti Katonai Ügyészségnek.

A Központi Nyomozó Főügyészség a héten fordult beadvánnyal a Budapesti Katonai Ügyészséghez – mondta el a hírTV-nek Fazekas Géza, a nyomozó főügyészség szóvivője. Elmondása szerint ugyanis az NBH-tól kikerült – Dávid Ibolya birtokába jutott – adathordozókkal kapcsolatban szolgálattal összefüggő bűncselekmények merültek fel: különleges személyes adattal való visszaélés, államtitoksértés és hivatali visszaélés gyanúja. Fazekas hozzátette: a gyanú Laborc Sándor, illetve más, az NBH állományába tartozó ismeretlen személyek ellen merült fel.

Dávid Ibolya 2008 szeptemberében, az MDF elnökválasztási kampányában tárta a sajtó elé a megfigyelési ügyet kirobbantó hangfelvételt. Az MDF elnöke szerint a CD igazolja, hogy akkori riválisa, Almássy Kornél terhelő adatokat próbált meg róla gyűjtetni. Később kiderült, hogy a hangfelvételt a titkosszolgálatok készítették, és vélhetően ők is juttatták el a politikusnak.

(hírTV)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.