Szoboszlai Barna miniszterelnök-jelölt lesz

Az Összefogás Pártja (ÖP) a 70 éves Szoboszlai Barnát jelölte listavezetőnek a tavaszi parlamenti választásokra, s ő lesz az ÖP miniszterelnök-jelöltje is. Mint ismert, az idős férfi Kesznyétenben élt, mígnem a villamosított kertjében egy roma férfi halálos áramütést szenvedett 2008 nyarán. Monok polgármestere biztonsági okokból költöztette az általa vezetett faluba a Szoboszlai házaspárt, s úgy gondolja, Barna bácsi tette figyelemfelkeltés volt a Magyarországon uralkodó áldatlan közállapotokra.

Tolcsvai L. László
2010. 02. 05. 10:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hírt ma délelőtt Szepessy Zsolt, Monok polgármestere sajtótájékoztató keretében jelentette be. Szerinte a közreműködésével Monokra költöztetett férfi – vélhetően – csak így úszhatja meg a börtönbüntetést a kormányváltásig. Hozzátette: amennyiben Barna bácsi megszerzi a jelöltséghez szükséges számú kopogtatócédula-mennyiséget, akkor mentelmi joghoz jut, büntethetősége pedig nehézségekbe ütközik.

A nemrég bejegyzett párt elnöke, Monok polgármestere azt mondja, a 2008 nyarán bekövetkezett tragédia az áldozat és két tettestársának felelőtlenségéből történhetett meg, hiszen mindhárman jól tudták: az idős kertész megelégelte a tolvajok folyamatos garázdálkodását a portáján és a kertjében. A kesznyéteni esetre hivatkozva állította: a hazai jogalkalmazás gyors reformra szorul, ugyanis egyelőre az érthetetlenül közfogalommá vált megélhetési bűnözést mintha enyhébb elbírálásban részesítenék a jogalkalmazók az emberi életeket követelő brutalitásokhoz képest. Nincs félelemérzetük a tolvajoknak, ráadásul cigány származásukra való tekintettel azt hiszik, hogy nekik mindent szabad.

Szepessy Zsolt, Monok polgármestere, az ÖP elnöke a tisztességes emberek kiszolgáltatottságáról beszélt, s azt szeretné, ha a büntető törvénykönyv (Btk.) módosítása megtörténne a szorgalmas polgárok javainak védelme érdekében. Egyébként Kossuth Lajos szülőfalujának első embere többször hangoztatta: Szoboszlai Barna meghurcoltatásával nem ért egyet, szerinte ugyanis a magántulajdonnak Magyarországon szentnek és sérthetetlennek kellene lennie. Úgy véli, mielőtt a perbe fogott idős embert Kesznyétenben sokszor meglopták, végső elkeseredettségében folyamodott az áramos tulajdonvédelemhez. Emlékeztetett, hogy Szoboszlainak a 2008-as eset előtt sosem volt dolga az igazságszolgáltatással.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.