Építési és Közlekedési Minisztérium
Jó hír: megszűnhetnek a dugók az M7-esen

A liberális főpolgármester letartóztatott főtanácsadójával kialkudott fővárosi MDF-listát például az SZDSZ-es Ikvai-Szabó Imre vezetné, de jelenleg még ő sem a demokrata fórumnak gyűjti a kopogtatócédulákat a VI. kerületben, hanem saját pártjának. Azt mondja: ha a megállapodás létrejön, akkor lehet arról szó, hogy ezen változtassanak.
A Szegner László óbudai alpolgármester vezette új budapesti választmány elnöksége pénteken közleményben tudatta, hogy a párt magasabb fórumain hozott döntéseit magára nézve kötelező érvényűnek tartja, és mindent megtesz az MDF eredményes választási szerepléséért. „Az SZDSZ-szel megkötött együttműködést egy magasabb fórum hagyta jóvá, és nem is áll módunkban figyelmen kívül hagyni” – írták a kommünikében. Úgy vélik, egy demokratikus pártban alapvető jog a vélemény szabad kinyilatkoztatása, de egyben a demokrácia alapköve a többség akaratának tudomásulvétele, és annak végrehajtása is.
Dávid Ibolya, az MDF elnöke pénteken felfüggesztette az MDF öt, a III., a IV., a IX., a X. és a XXI. kerületi szervezetének működését, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy csütörtökön – állítása szerint alapszabály-ellenesen – összehívták a párt budapesti választmányának ülését.
Ikvai még saját pártjának gyűjt
A liberális főpolgármester letartóztatott főtanácsadójával kialkudott fővárosi MDF-listát például az SZDSZ-es Ikvai-Szabó Imre vezetné, de jelenleg még ő sem a demokrata fórumnak gyűjti a kopogtatócédulákat a VI. kerületben, hanem saját pártjának. Azt mondja: ha a megállapodás létrejön, akkor lehet arról szó, hogy ezen változtassanak.
(MTI, hírTV)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.