Trükkök a külügynél is

Egyetlen forintot sem fordítanak külföldi magyar ingatlanok várható eladásából a 2011-es magyar soros uniós elnökség idei költségeire – derítette ki a Magyar Nemzet. Ezzel kapcsolatos kérdéseire Szollár Domokos kormányszóvivő ugyanis azt közölte, „az ebből befolyó összeget az uniós elnökségen kívüli feladatok elvégzésére fordítja a kormány”.

Magyar Nemzet
2010. 02. 09. 5:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Balázs Péter külügyminiszter ezzel szemben egy hete még azt állította a lapnak, hogy a szaktárca költségvetésében szereplő uniós elnökségi költségvetés stabil, hiszen a várható bevételekből tudják majd fedezni például azt a 2,1 milliárd forintos bevételi tételt, amelyet intézményi beruházási kiadásokra kell fordítaniuk.

Ezzel szemben a lap által kiderített, korábban cáfolt, most ismét fedezethiányosnak tűnő költségvetési lyuk miatt a Bajnai-kormány kész tények elé állítja az új kabinetet, az utolsó pillanatra kitolva az infrastrukturális beruházásokat – írja a Magyar Nemzet keddi száma, amelyből további részleteket is megtudhat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.