Várhatóan áprilisra készül el a Velencei-tó partján fekvő, Sukoróhoz tartozó mintegy hetvenhektáros állami terület értékbecslése, s a hónap végén akár már újabb fázisába léphet a nyomozás – közölte lapunkkal Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség főügyésze. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. e tóparti területet cserélte el Joav Blumnak a pilisi és albertirsai gyümölcsöseire. Joav Blum a Velencei-tó partjára gigantikus kaszinóvárost megálmodó befektetőket képviselte.
A főügyész tájékoztatása szerint az ügyben már zajlanak a tanúkihallgatások. Ennek során nemcsak az MNV Zrt. dolgozóit és döntéshozóit hallgatják meg, hanem azokat a politikusokat és beosztottaikat is beidézik, akik közvetlenül részt vettek az ügyben. A főügyész szavaiból arra lehet következtetni, hogy a következő másfél-két hónapban egymást váltják majd a vádhatóságnál a vagyonkezelő volt felső vezetői, valamint a korábbi és jelenlegi szocialista kormányok egyes tagjai. Feltételezhetően kihallgatják Tátrai Miklóst, az MNV Zrt. leváltott vezérigazgatóját, Benedek Fülöp korábbi vezérigazgató-helyettest és Császy Zsoltot, a cégtől tavaly ugyancsak eltávozott értékesítési és jogi igazgatót – számol be a csütörtöki Magyar Nemzet.

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.