„Vélhetőleg valamelyik havernak” adták a játszótér-felújítást

Wertán Zsolt Zoltán kereszténydemokrata képviselő szerint törvénysértő módon, a közbeszerzési eljárást megkerülve újította fel a terézvárosi önkormányzat szocialista vezetése a kerületben a Hunyadi téri játszóteret.

MNO
2010. 02. 18. 11:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A politikus csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette: a közbeszerzési eljárást megkerülve, a mintegy 27-28 millió forintos összértékű beruházást „vélhetőleg valamelyik havernak” adták oda. Az MTI kérdésére elmondta, hogy az árubeszerzésnél 8 millió forint az értékhatár és a szocialista vezetés 11 milliót költött, az építési beruházásnál az értékhatár 15 millió forint lett volna, de a kerület 16 millió forintot fordított erre a célra.

Kitért arra is, hogy 2009 októberében a közbeszerzési döntőbizottsághoz fordult a beruházás vizsgálatát kérve. Mint mondta, a bizottság februárban az eljárás megindításáról döntött, a képviselő-testületi ülésen azonban nem kapott érdemi választ arra, miért lépte túl a kerületi vezetés a közbeszerzési értékhatárt. A fővárosi politikus azt mondta: a terézvárosi szocialisták egy törvény nélküli társadalomban éreznék jól magukat. „Terézváros gyanúsított szocialista vezetése akkor működne jól, ha nem volnának Magyarországon törvények, mert a törvényeket be kell tartani” – fogalmazott Wertán Zsolt Zoltán. Utalva a folyamatban lévő ügyészségi, rendőrségi vizsgálatokra, azt mondta, a szocialisták lépten-nyomon összeütközésbe kerülnek a törvénnyel.

Megjegyezte: a játszótér funkcionálisan sem felel meg a követelményeknek, mert nem mérték fel, hogy a környéken lakók gyerekei életkora, a gyermekszám alapján milyen játszótérre lenne szükség. A játszótéren szerinte így nincs olyan eszköz, ami a 2-5 éveseknek biztonságos játékot biztosítana, a bejárati kapukról lefelejtették a biztonsági zárat és a kapuk minősége sem biztos, hogy megfelel az átlag feletti igénybevételnek.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.