A KDNP-s politikus szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette: olyan dokumentumok kerültek nyilvánosságra, amelyek arra utalnak, hogy valószínűleg a terézvárosi jegyző hivatalával visszaélve kedvezett egy volt önkormányzati képviselőnek, amikor több mint százezer forintos építményadó-hátralékát elengedte. Megjegyezte: a törvény pontosan szabályozza, mely esetekben adható könnyítés, a jelenlegi eset azonban nem tartozik ezek közé. Hozzátette: joggal feltételezhető a hivatali visszaélés gyanúja. Az ügy kivizsgálása érdekében az ügyészséghez és az adóhatósághoz fordul – közölte. A Fővárosi Közgyűlés kereszténydemokrata tagja megjegyezte: a volt szabad demokrata képviselő a jegyző kezelőorvosa.
Wertán felidézte azt is, hogy tavaly decemberben a jegyzőt és a kerület szocialista országgyűlési képviselőjelöltjét az ügyészség meggyanúsította hivatali visszaéléssel. Mint mondta, a jegyző ellen ezek után a jogszabályok alapján a polgármesternek kötelessége lett volna fegyelmi eljárást indítani. Ez csak félig történt meg – mondta –, mert az írásos anyag ugyan megszületett, de a testületi ülésen a polgármester végül nem szavazta meg azt. Januárban a KDNP ismét kezdeményezte a fegyelmi eljárást, de arra a polgármester ismét nemet mondott – tette hozzá. A kereszténydemokrata politikus ismét felszólította a polgármestert, hogy indítson fegyelmit a jegyző ellen, és mentse fel tisztségéből.
Wertán kitért arra is, hogy a helyi választási irodát az a jegyző képviseli, irányítja az idei voksoláson, akit az ügyészség meggyanúsított. Így akár a választások tisztasága is veszélybe kerülhet – mondta, hangsúlyozva: a választási irodát feddhetetlen embernek kell vezetnie.
(mti)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.