A Magyar Nemzet többek között azt írta, hogy „lába kelt az egymillió forintot érő sütőberendezésnek, de erre a sorsra jutottak az ágyneműk és az evőeszközök is”. Mint a rendőrkapitány elmondta, a cigány önkormányzat az üdülőben februárban gondnokot váltott, aki az átadás-átvételt követően, a leltárazáskor észlelt hiányt.
Kiss Ferenc a nyomozás adataira hivatkozva azt közölte, hogy harmincöt ágy és három 80 literes bojler tűnt el, amelyek becsült összértéke 585 ezer forint. A cigány önkormányzat közelmúltban tett feljelentése nyomán az ügyben lopás bűntette miatt indult eljárás. A nyomozás során a helyszínelő rendőrök semmiféle erőszakos behatolásra utaló nyomot nem találtak – tette hozzá Kiss Ferenc.
A balatonlellei volt BM-üdülő már korábban az érdeklődés kereszttüzébe került. Móring József Attila (Fidesz–KDNP) országgyűlési képviselő idén januárban, az üdülő előtt tartott rögtönzött sajtótájékoztatón tette szóvá, hogy az OCÖ mint az üdülő bérlője nem tartotta be a hasznosítási szerződés feltételeit, ezért fel kell szólítani az állami ingatlant bérbe adó Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t, hogy bontsa fel a szerződést.
A politikus azt mondta: a cigány önkormányzat két évvel ezelőtt öt évre vette haszonbérbe a csaknem 1 milliárd forint értékű, Balatonlelle legfrekventáltabb helyén lévő, másfél hektáros vízparti üdülőt azzal, hogy ott országos szakképzési és szakmunkásképző központot létesít. Azon túlmenően, hogy egy oktatási intézmény létesítése a turisztikai övezetben nem egyeztethető össze a település rendezési tervével, gondot okozott az elmúlt két nyáron, hogy – az ingatlanra kihelyezett táblával is ellentétben – az üdülőben nem gyermekek, hanem botrányos viselkedésű felnőttek nyaraltatása folyt – tette hozzá a képviselő a helyiek beszámolóira hivatkozva.
Móring József Attila januárban arról is beszámolt: a cigány önkormányzat, amely a felújításokért cserébe vehette bérbe az ingatlant, azt állítja, hogy már 20 millió forintot költött erre a célra. A politikus tudomása szerint azonban ennek nincs látszata, ezért hatóság vizsgálja az esetet, az önkormányzatnál történt egyéb visszaélésekkel együtt.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.