„A közbiztonság megteremtése az egyik legfontosabb feladat”

Kövér László szerint az emberek a közbiztonság növekedése helyett a bizonytalanság növekedését érzik a saját életükben. A közbiztonság megteremtése a kiemelt ügyek között is a legfontosabbak egyike.

MNO
2010. 03. 04. 16:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fidesz országos választmányának elnöke csütörtökön Gyomaendrődön sajtótájékoztatón elmondta: lehet a közbiztonság statisztikáival „különböző mutatványokat végezni”, kimutatni a közbiztonság javulását az ismertté vált bűncselekmények számának csökkenésével, ha az emberek ennek az ellenkezőjét érzik, a biztonság növekedése helyett a bizonytalanság növekedését érzik a saját életükben.

„A közbiztonság megteremtése a kiemelt ügyek között is a legfontosabbak egyike, mert minden más csak az emberek minimális személyi és vagyoni biztonságának megteremtése, garantálása után következhet” – tette hozzá.

Értékelése szerint a rendőrség szervezete, állománya, az anyagi feltételek „egy hosszan tartó, dilettáns és rosszhiszemű kormányzás eredményeképpen” alkalmatlanok arra, hogy az emberek minimális személyi és vagyoni biztonságát garantálják. A politikus szerint ezért a rendőrség tekintélyét vissza kell állítani, hogy bizalmat sugározzon az átlagpolgár felé, ugyanakkor érezhessék a rendőrök, hogy az emberek támogatják őket. A teendőkről szólva a rendőrség esetében is az „elszámoltatást, a morális megújulást” emelte ki. „Ahhoz, hogy a magyar emberek többsége újra a sajátjaként tekintsen a rendőrökre, helyben, de országosan is vissza kell szerezni a rendőrség megtépázott tekintélyét, elvesztett becsületét” – jelentette ki.

Kövér László ezért megkerülhetetlen feladatnak tartja „elszámoltatni azokat, akik a 2006. október 23-i brutális rendőrattak felelősei”. Véleménye szerint a morális mellett anyagi és szakmai válság is sújtja a rendőrséget. Mint mondta, a rendőri fizetések például olyan alacsonyak, hogy sok rendőr gyakorlatilag a létminimum alatt él és szociális segélyre szorul. Ez pedig lehetetlenné teszi – mutatott rá –, hogy velük szemben szakmai és morális feltételeket támasszanak.

A létszámhiányt „nyomasztónak” és „katasztrofálisnak” nevezte. Mint mondta, napjainkban 3000 rendőr hiányzik a testületből, miközben 2006 és 2009 között 8000-ren hagyták el a pályát. Szavai szerint a létszám feltöltésével a 3000 rendőrt mielőbb az utcákra, illetve a rendőrőrsökre kell vezényelni, és ki kell teljesíteni a körzeti megbízotti rendszert. „Fel kell számolni azt az elviselhetetlen állapotot különösen a kistelepüléseken, hogy az emberek jelentős része napokig, hetekig vagy akár hónapokig nem lát rendőrt, csak akkor, ha már baj van” – mondta Kövér László.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.