Politikai felelősség terheli Demszky Gábort, helyetteseit, illetve a várost vezető koalíciót a BKV-ügyben – az Index és a Népszabadság értesülése szerint ez áll a fővárosi bizottság jelentéstervezetében. A főpolgármester eszerint többek közt abban hibázott, hogy nem tett érdemi lépéseket a visszaélések megelőzésére, főtanácsadója, Mesterházy Ernő befolyását pedig korlátlanná tette. Hagyó Miklós a dokumentum szerint feladatait félreértelmezve járt el a BKV ügyeiben, feladatai teljesüléséről pedig hiányosan, vagy egyáltalán nem adott számot. A tervezet szerint hibázott a főváros gazdasági bizottsága, valamint a BKV felügyelőbizottsága is.
A BKV-ügyeket vizsgáló bizottság csütörtökön viszont vizsgálati jelentés nélkül fejezte be munkáját, miután a testület ülésén szavazategyenlőség alakult ki abban a kérdésben: elfogadják-e a György István (Fidesz) elnök által beterjesztett jelentéstervezetet. A szavazásra feltett javaslat úgy hangzott, hogy a bizottság elfogadja az elnök által készített és a testület szerdai ülésén kiosztott jelentéstervezetet, amelyhez – ha érkeznek – a kisebbségi véleményeket is csatolják. A javaslatot a fideszes és MDF-es képviselők támogatták, három képviselő tartózkodott és ketten ellene szavaztak.
A bizottságnak a közgyűléstől kapott, 120 napra szóló mandátuma pénteken jár le, és nem kérik meghosszabbítását.
(hírTV, MNO, MTI)
Ennyi volt, mindenhol visszavonták az ónos eső miatt kiadott másodfokú figyelmeztetéseket















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!