Bende Péter vezérőrnagy, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság (FTP) vezetője hétfőn tett feljelentést ismeretlen tettes ellen kényszerítés gyanújával, mert tudomására jutott, hogy szolgálaton kívüli tűzoltók szexuálisan zaklatták, megalázták egyik társukat.
A tűzoltóparancsnok három tűzoltó ellen méltatlansági eljárást indított, szolgálati viszonyukat felfüggesztette, míg egy főosztályvezető vezetői megbízatását azonnali hatállyal visszavonta. A BRFK szóvivője az MTI-nek csütörtökön elmondta: a tűzoltóparancsok által kedden átadott adatokat, információkat, írásos jelentéseket tanulmányozták; kényszerítés és szeméremsértés bűncselekmény alapos gyanúja miatt nyomozást rendeltek el.
Tafferner Éva közölte: megkezdődött a tanúk kihallgatása, az eset körülményeinek tisztázása. Dobson Tibor, az FTP kommunikációs főosztályvezetője az MTI-nek csütörtökön azt mondta: a teljes tűzoltóállományt „érzékenyen érintette az ügy”, mert az a teljes közösséget megbélyegezte. Kijelentette: a cselekedet, amely akár korábban, akár utóbb, az autóbuszon történt, nem szexuális indíttatású, hanem egy durva és ízléstelen, primitív molesztálás volt, ez a „beavatási szokás” az ország egyetlen tűzoltóságán sem jellemző.
A főosztályvezető mértéktartást kért a médiától, mert mint fogalmazott, egy elszigetelt, primitív cselekedet miatt a média egy része ezt úgy tálalja, mintha minden tűzoltó homoszexuális és erőszakos lenne. Dobson Tibor ezredes hangsúlyozta: a tűzoltók szexuális orientációja magánügy, de egy tűzoltó szolgálaton kívül sem viselkedhet hivatásához méltatlanul.
Megemlítette: a 140 éves fővárosi tűzoltóság történetében még soha nem fordult elő hasonló eset, ezért presztízskérdés számukra, hogy a teljes tűzoltóállomány becsületére árnyékot vető esetet minél előbb tisztázzák. A főosztályvezető azt mondta: az FTP teljes parancsnoki állománya sajnálja, hogy ez a bűncselekmény csak az eset megtörténte után két héttel jutott a vezetés tudomására.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.