A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház közös nyilatkozata szerint „a jelenlegi aggasztó társadalmi és gazdasági helyzetben különösen is fontosnak tartjuk, hogy körültekintően, a jelöltek célkitűzéseit megismerve döntsünk”. Ennek megfelelően azt javasolják, hogy a különböző pártok és jelöltjeik programjában az emberek azokat az elemeket keressék, amelyek „a társadalom alapvető összetartó erőinek – a családnak, a helyi közösségeknek és egész nemzetünknek – életét és fejlődését segítik”.
A közlemény annak a meggyőződésének ad hangot, hogy „jelen elesettségünkön csak felelős, értékek alapján gondolkodó és cselekvő áldozatvállalással tudunk segíteni”. A választópolgárokat arra kérik, hogy olyan jelöltet, jelölteket támogassanak, akik „személyiségükben és elkötelezettségükben is annak reménységét hordozzák, hogy Magyarországon erősödhet a jogállamiság, csökkenhet a korrupció, növekedhet az egymás iránti bizalom”. A három egyház reményét fejezte ki, hogy a választás menete és végeredménye a társadalom „épülését és erősödését szolgálja” majd.
(MTI)
Megszegték a fogadalmukat a Márton ikrek? Mégis egymással harcoltak a bajnokok















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!