Balogh nem zárja ki, hogy pártokhoz is vándoroltak BKV-s pénzek +Videó

15 millió forintot személyesen adott át Hagyó Miklósnak – jelentette ki a BKV volt megbízott vezérigazgatója, aki minden más korábbi állítását is fenntartja. Balogh Zsolt a televíziók közül elsőként a hírTV Kontraszt című műsorának nyilatkozott a BKV-s ügyekről. • „Nokia-dobozban adtam át a pénzt Hagyónak ” – a teljes interjú

MNO
2010. 03. 07. 10:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tekintse meg a Hír Televízió felvételét!


A korábbi megbízott vezérigazgató megismételte: 70 millió forint rajta, illetve Hagyó kommunikációs stábján – Horváth Éván és Lelovics Ottón – keresztül jutott el a volt szocialista főpolgármester-helyetteshez. 40 millió forintot a szentendrei utastájékoztatási rendszerre kifizetett pénzből, kétszer 15 millió forintot pedig két másik megbízás ellenértékéből osztottak vissza az MSZP-s politikusnak.

Balogh Zsolt – elmondása szerint – a pénzek útját Hagyóig tudta követni, de nem zárja ki, hogy a milliók a párthoz vagy pártokhoz is vándorolhattak. A volt BKV-s vezér megismételte: Hagyó Miklós mellett az SZDSZ-es igazgatósági elnök, Tóthfalusi György kéréseit is teljesítenie kellett. Az erről szóló beszélgetésen Mesterházy Ernő, a főpolgármester főtanácsadója is jelen volt.

Balogh Zsolt azonban a nyomozás érdekeire hivatkozva nem árulta el, hogy milyen bizonyítékai vannak az ügyben.

A BKV korábbi megbízott vezérigazgatójával készült interjút a Hír Televízió 20.05-kor kezdődő Kontraszt című műsorában láthatják.

(hírTV)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.