Bíróság mondta ki, hogy Szilvásynak tűrnie kell a kritikát

Szilvásy György beperelte Demeter Ervint azon kijelentése miatt, hogy Szilvásy kétes körülmények között segített Gyurcsánynak egy ingatlanügyben. A Fővárosi Ítélőtábla azonban kedden kimondta: Szilvásynak az ilyen bírálatot és kritikát el kell tűrnie – olvasható a Fidesz szerdai közleményében.

MNO
2010. 03. 10. 15:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint írják, Demeter Ervin 2007. július 1-jén a TV2 Napló című műsorában úgy nyilatkozott, hogy Szilvásy György kétes körülmények között segített megszerezni a Budapest V. kerület Szalay utca 4. szám alatti ingatlant (egykor Képviselői Klub) Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfőnek. Szilvásy György emiatt beperelte Demeter Ervint. Kedden a Fővárosi Ítélőtábla kimondta, hogy Demeter Ervin nem követett el jogsértést, a kijelentés elhangzásakor miniszterként tevékenykedő Szilvásy Györgynek – mint politikai közszereplőnek – az ilyen jellegű bírálatot és kritikát el kell tűrnie – áll a Fidesz közleményében. A Fővárosi Ítélőtábla Szilvásy Györgyöt perköltség és peres illeték megfizetésére kötelezte, az ítélet jogerős, az ellen fellebbezni már nem lehet.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.