Ne tegyünk különbséget baloldali vagy jobboldali ember között, csak a becsületesség és a becstelenség lehet a különbségtétel – közölte a Fidesz politikusa, hangsúlyozva: „akár baloldali, akár jobboldali, akár magyar, cigány, városi vagy falusi, itt van a helye közöttünk”.
Magyarország nagyon rossz helyzetben van, s ebből a válságból „csak összefogással és pontos célmeghatározással tudunk kijönni” – fogalmazott az ellenzéki politikus. Szerinte olyan kormányra van szükség, amelyik pontosan tudja, hogy melyek azok az ügyek, amelyeket mindenekelőtt orvosolni, megoldani kell.
Pontosan tudjuk, hogyan kell kivezetni az országot a bajból; rendbe kell tenni a gazdaságot, munkahelyeket szükséges teremteni, újra kell építeni az egészségügyet, mert lepusztították és „kész csoda, hogy még mindig tud teljesíteni” – mondta Navracsics Tibor. Hozzátette: „vissza kell állítani jogaiba az oktatást és a pedagógus társadalmat”.
„Minőségi oktatás nélkül nincsen képzett és művelt Magyarország” és ha nincs, akkor „a lecsúszásunk végérvényes lesz” – jelentette ki Navracsics Tibor, rámutatva: változásra és fordulatra van szükség.
A Fidesz politikusa utalt arra, hogy volt ugyan pénz az elmúlt nyolc évben is fejlesztésekre, csak „sajnos nem a köz javára hasznosult, hanem magánzsebekben landolt”. Lehet sorolni a korrupciós eseteket az autópálya építésektől kezdve a Malév privatizációján át, a BKV-s ügyekig, a pályázati pénzek elosztásáig – vélekedett Navracsics Tibor, aki szerint a nokiás doboz például „önálló életre kelt és sajátos pénzegységgé vált”.
Tudjuk, hogy egy Nokia-dobozban 15 millió forint fér el – jegyezte meg, s szerinte „önálló jelentést nyertek” már a „schuslagosodás”, a „schuslagolni”, „hunvaldolni” kifejezések. A Fidesz vezető politikusa szerint az elmúlt nyolc évben a „szocialisták és a szabad demokraták egymásnak ugrasztottak társadalmi csoportokat, az „oszd meg és uralkodj ősi törvénye mentén”, hogy aztán a különböző ellentéteket kihasználva, hatalomban tudják tartani magukat.
Navracsics Tibor a fórumon szóba hozta egy helybeli lakos tragikus esetét is: hétfőn éjszaka a 8-as főúton, a hajmáskéri elágazónál halálra gázoltak egy helybeli asszonyt, aki át akart menni gyalog az úttesten. A Fidesz politikusa úgy fogalmazott: „négy éve, amióta országgyűlési képviselő vagyok, minden alkalommal benyújtottam a költségvetési törvényhez a hajmáskéri és a litéri elágazó biztonságos átalakításának az indítványát”.
A négy év során egyszer sem szavazták meg a szocialista képviselők a módosító indítványomat – jelentette ki az ellenzéki politikus, megjegyezve: „most itt van ennek a tragikus következménye”.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.