Csepeli gyilkosság: megvan az „elkallódott” feljelentés másolata

A csepeli kettős gyilkosság ügyében meghallgatott egyik tanú átadta a nyomozóknak annak a feljelentésnek a teljes másolatát, amelyet a bűncselekmény egyik áldozata akart eljuttatni a csepeli rendőrkapitányságra - közölte szombaton a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).• Fidesz: kezdődhet elölről a csepeli kivégzés nyomozása

MNO
2010. 03. 27. 18:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában 2009. január 7-én megölték az intézmény igazgatóját és helyettesét, Takács Józsefet és Papp Lászlót. A gyilkosság után a rendőrség két embert vett őrizetbe: a bűncselekmény során megsérült gondnokot, K. Tamást és a tanintézmény gazdasági igazgatóját, Deme Gábort, aki a kerületi önkormányzat pénzügyi bizottságának tagja, a Magyar Szocialista Párt politikusa volt, ám azóta lemondott tisztségéről.

A rendőrség honlapján szombaton megjelent közlemény szerint a kettős emberöléssel összefüggésben a BRFK két büntetőeljárást is folytat: emberölés bűntett miatt nyomoz K. Tamással és D. Gáborral szemben (előzetes letartóztatásuk mellett), továbbá sikkasztás, csalás és okirat-hamisítás miatt folytat eljárást, melynek során gyanúsítottként hallgatták ki D. Gábort és az iskola egyik alkalmazottját, K. Ildikót.

Mint írták, az emberölés miatt indult eljárás során a nyomozók bizonyítékokat találtak arra, hogy vagyon elleni bűncselekmények is történhettek a csepeli iskolában, amelyek az emberölés motivációjaként is szolgálhattak. A gazdaságvédelmi nyomozók ezért a gyilkosság utáni napokban házkutatást tartottak az iskolában és több tanút hallgattak ki, akik ismertették a vagyon elleni bűncselekményekkel kapcsolatban felmerült gyanújukat.

A rendőrség kitért arra: az utóbbi időben nyilvánosságra került, hogy Takács József feljelentést készült tenni a gyilkosság napján. Ez nem történt meg, noha dokumentálható módon aznap járt a Csepeli Rendőrkapitányságon. Az emberölés után néhány nappal a tanúként meghallgatottak egyike átadta a nyomozóknak annak a feljelentésnek a teljes másolatát, melyet Takács József akart eljuttatni a csepeli kapitányságra.

A BRFK pénteken a Fővárosi Főügyészséghez fordult annak tisztázása érdekében, hogy Császár Milhály egykori csepeli rendőrkapitányt terheli-e bármi felelősség az eset kapcsán, s milyen kapcsolata volt az emberölés gyanúsítottjával.

(MTI, mNO)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.