
rendőrkapitány
Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.
A Hír Televízió felvételeit itt nézheti meg.
Hallgat az esetleges újabb iskola-összevonásokról Budapest polgármestere. A liberális politikus a Hír Televízió kérdésére csak annyit válaszolt, hogy jön Orbán Viktor és kézrátétellel megoldja. Majd arra kérte a tévéseket, hogy „idézzék be” Ikvai-Szabó Imre szerdai beszédét, hiszen abból pontos képet kaphatnak a város költségvetéséről. Demszky Gábor később azért hozzátette, hogy a szociális ellátásból nem vonna ki forrást.
Helyettese a minap arról beszélt, hogy – más önkormányzatokhoz hasonlóan – Budapest is kevesebb költségvetési támogatásból gazdálkodhat az idén, mint tavaly. Az elvonások legnagyobb vesztese pedig a közoktatás lehet – mondta Ikvai-Szabó Imre.
(hírTV)
Több embert dolgoztatott és tartott fogva egy testvérpár nógrádban
Sallai Roland nélkül talán már nem buknak el a történelmi siker küszöbén
Fekete Dávid friss videóban mutatta meg súlyos betegen született kisfiát
Szimatot fogott az újságíró: rejtélyes körülmények között szívódott fel Gyurcsány Ferenc
Patikában is írhatnak fel ezentúl vényköteles gyógyszert
Döntöttek Urusla von der Leyenék: bíróság elé viszik Magyarországot – most éppen ezért
Gulácsi Péter mindent elveszített, Lőw Zsolttal nem beszél magyarul
29 évesen ért a csúcsra Marco Rossi felfedezettje, öt nap alatt tönkreteheti a Fradi idényét
Zelenszkijnek vége, kemény üzenetet kapott az ukrán vezető
Király Gábor száműzött lett, a Haladás szurkolói kitagadták egykori legendájukat
A Szoboszlaival balhézó Arda Güler újra üzent: „Gyalázol? Szétzúzlak!”
Szoboszlai és Szalah mit csinált a Liverpool edzésén?! Ezt a klub sem titkolja el! + videó
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.