Elbocsátották a zaklató tűzoltókat

Kirúgták azt a két tűzoltót, akik a gyanú szerint szexuálisan molesztálták egyik kollégájukat – írta a Blikk hétfői számában.• Szexuális zaklatás a tűzoltóságon?

MNO
2010. 03. 29. 6:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A lap szerint az érintettek februárban egy pálinkakóstoló túrán botrányosan viselkedtek, majd hazafelé a buszon molesztálták egy fiatal kollégájukat. Az esetről a buszon ülő többi kollégájuk tett jelentést. A Blikk szerint az ügyet súlyosbította, hogy egyes értesülések szerint ugyanezek a tűzoltók egy újonnan felszerelő társukat megalázó módon „avatták be”.

A botrány kirobbanásakor Bende Péter tűzoltó vezérőrnagy három tűzoltó szolgálati viszonyát felfüggesztette, egy főosztályvezető megbízatását pedig visszavonta, egyben fegyelmi, illetve méltatlansági eljárást indított, valamint kényszerítés gyanúja miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a rendőrségen. A tűzoltóság belső vizsgálata a napokban zárult le, ennek eredményeként bocsátották el a két tűzoltót.

Dobson Tibor, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság kommunikációs osztályvezetője a Blikknek azt mondta, a tűzoltóság a pálinkakóstoláson történtek miatt indított méltatlansági vizsgálatot, ennek lezárultával bocsátották el a két tűzoltót. A hazafelé, a buszon történtek miatt pedig a rendőrség indított nyomozást. Amennyiben kiderül, hogy bűncselekmény történt, és az ügy hatósági jogköre visszakerül a tűzoltósághoz, fegyelmi eljárásban fogjuk vizsgálni a buszon történteket is – tette hozzá.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.