Elhunyt Vargha Mihály

Tragikus hirtelenséggel, 2010. március 8-án elhunyt Vargha Mihály, az Építészfórum alapítója és főszerkesztője. A hazai építészeti közélet meghatározó alakjaként 2006-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, valamint az építészeti kultúra magas szintű terjesztéséért a Molnár Péter Emlékdíjat. Vargha Mihály 58 éves volt.

MNO
2010. 03. 10. 14:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vargha Mihály 1952-ben született Budapesten. Építészdiplomáját a Műegyetemen szerezte, majd 1979–1985 között a Kommunális Beruházási Vállalat színháztechnikai szakosztályán dolgozott tervezőként és színháztechnikai konzulensként. 1986-tól a Magyar Építőművészet című folyóirat szerkesztője, 1990–1995, majd 1997–2000 között főszerkesztője. 2000-ben Pásztor Erika Katalinával megalapította az Epiteszforum.hu szakmai portált, amelyet azóta főszerkesztőként vezetett.

Az Építészfórum főszerkesztőjeként és számos program szervezőjeként alapvető szerepet vállalt a magyar építészeti közélet kialakításában, az élő szakmai fórumok és diskurzus fejlesztésében; a Média Építészeti Díjának elindításával pedig óhatatlan érdemévé vált a kortárs magyar építészet eredményeinek megismertetése a laikus közönséggel. Partnerséget épített ki a Magyar Építész Kamarával, a Kortárs Építészeti Központtal, valamint a tavaly indult FUGA Budapesti Építészeti Központtal, amely befogadta az Építészfórum Földalatti beszélgetések című sorozatát is.

Munkásságának legfontosabb részét a számtalan cikk és kritika teszi ki, amelyeket elsősorban az Építészfórum, valamint az Élet és Irodalom, a Budapest folyóirat és számos más magazin és újság hasábjain adott közre. Kritikus szemmel figyelte a magyar építészet történéseit, és nemtetszésének szükség esetén éppúgy hangot mert adni, mint a pozitívumok felett érzett örömének.

(epiteszforum.hu)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.